Újabb kötvények kerültek vissza az E-Starhoz

Vágólapra másolva!
A tegnapi nap folyamán újabb 2014/A és 2015/A kötvényeket vásárolt vissza az E-Star. Az utóbbi hetekben összesen már 600 millió forint névértékű kötvény került vissza a céghez, ami az összes kintlévő mennyiségnek már majdnem 7 százaléka. Úgy tűnik azonban, hogy a kötvényesek nem tolakodnak a visszavásárlási lehetőségért. 
Vágólapra másolva!

A keddi nap folyamán újabb, most 2015/A és 2014/A sorozathoz tartozó kötvényeket vásárolt vissza az E-Star ESCO Kft, az E-Star Nyrt. likvid forrásokkal rendelkező leányvállalata. A tegnap visszavásárolt mennyiség névértéke 34,9 millió forint, amelyért a társaság 25,74 százalékos bruttó árat fizetett.

A hétfői aukciós visszavásárlás és a tegnapi bejelentés után már összesen 600 millió forint névértékű kötvény került vissza az E-Star ESCO Kft-hez, ami a teljes kintlévő kötvényállomány 6,9 százaléka. Mint arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, a menedzsment szempontjából fontos lehet, hogy elegendően nagy mennyiségű kötvény kerüljön vissza a cég tulajdonába, mivel ha csődegyezségre kerülne a sor, ezek a visszavásárolt kötvények, mint életben lévő tartozások, szavazati joggal rendelkeznek majd.

Forrás: [origo]

Azt nem lehet pontosan megbecsülni, hogy mennyi kötvény visszavásárlása esetén érné el az 50 százalékot a menedzsment a csődegyezség során. Az azonban biztosra vehető, hogy Soós Csaba 1 milliárd forintos alárendelt kölcsöntőkéje, a cégcsoporton belüli tartozások és a visszavásárolt kötvények szavazatai a menedzsment elképzelését fogják támogatni.

E-Star

Forrás: [origo]