Még az idén drágulhat a tej

Vágólapra másolva!
A következő hónapokban stabil és dinamikus áremelésre kell számítani, azt azonban nehéz megítélni, hogy meddig tart a drágulás. A Tej Terméktanács 15-20 százalékos emelkedést vár.
Vágólapra másolva!

A takarmányárak emelkedése még az idén megjelenhet a tej és a tejtermékek fogyasztói árában, a terméktanács szerint a termelők várhatóan képesek lesznek érvényesíteni a nyár végén prognosztizált 15-20 százalékos emelést - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.

Lukács László, a Tej Terméktanács vezetője a lapnak elmondta, a takarmány drágulásának hatása a nyers tejre és a feldolgozott tejtermékekre a novemberben kötött szerződésekben már most érződik. A trend egyértelmű: a következő hónapokban stabil és dinamikus áremelésre kell számítani, azt azonban nehéz megítélni, hogy meddig tart a drágulás, ez ugyanis a takarmányár mellett az esetleges uniós túltermeléstől is függ.

A terméktanács arra számít, hogy a boltok polcairól eltűnnek majd a "legirreálisabb" árazású, literenként 120-130 forintért kínált UHT-tejek, és a jellemző legalacsonyabb árszint 140-150 forint körül alakul majd, bár a drágulást az év végi ünnepi akciók kis időre enyhíthetik.