Megkopasztja a közműadó a cégeket

Vágólapra másolva!
A kabinet által várt összeg duplája, 60 milliárd forint is befolyhat a közműadóból, jósolja a Népszabadság. A közműcégek árait a kormány alakítja, így vélhetően nem hárítják át közvetlenül az ügyfelekre az új adót, inkább a fejlesztéseken spórolnak, azonban a kábeltévés, telefon- és internetszolgáltató-cégek áremeléssel reagálhatnak az új sarcra.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság becslése szerint a kormány által várt 30 milliárd forint helyett ennek duplája is befolyhat évente a költségvetésbe a közműszolgáltatókra jövő januártól kivetett új adóból.

A lap szerint az érintett szektorok közül az áramszolgáltatók és a távközlési cégek kapták a legnagyobb terhet, összesen 20-20 milliárd forintnyit. A víz- és csatornatársaságok 12,5 milliárdot, a gázszolgáltatók 8-9 milliárdot fizethetnek be, míg a távhőszolgáltatók megúszhatják 200 millió forintból.

A büdzsé bevételei ráadásul még tovább nőhetnek: mint beszámoltunk róla, hétfőn úgy fogadta el a parlament a közműadóról szóló törvényt, hogy a részben vagy egészben állami tulajdonú cégnek számító Mol és MVM tulajdonában álló FGSZ-t és Mavirt mentesítették az adó alól. Ebbe azonban nem akar beletörődni Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki olyan új törvényjavaslatot nyújtott be négy napra rá, amely ezt a két céget is megadóztatná. Ha így lesz, az valamivel több mint egymilliárd forinttal hizlalná az államkasszát.

A központi ármeghatározás miatt valószínűleg az áram-, a gáz- és a vízközmű-szolgáltatók nem tudják továbbhárítani az adót a lakosságra, mivel a kormány ehhez szinte biztosan nem járul hozzá, így kénytelenek lesznek például a karbantartáson spórolni. Nincs ilyen megkötésük ugyanakkor a távközlési cégeknek, így jövőre szinte biztosan többet kell fizetni a telefonért, a kábeltévéért és az internetért - olvasható a napilapban.

A kisebb településeken szolgáltató kábeltévés cégek életét alaposan megnehezíti az adó, mert egy előfizetőre hosszabb vezetékszakasz jut. Szakértők kiszámolták, hogy az egészen kis településeken még a sávos kedvezménnyel is 500 forint adó jut egyetlen előfizetőre.