A Richter bejelentette, hogy partnere, a Forest Laboratories az Egyesült Államokban benyújtotta a két cég által közösen fejlesztett cariprazine törzskönyvezési kérelmét mind a skizofrénia, mind pedig az I. típusú bipoláris betegséghez társuló mániás és kevert epizódok kezelésére.

A hír nem nagy meglepetés, de mégis pozitív, hiszen látszik, hogy halad a magyar gyógyszercég egyik legígéretesebb fejlesztésének piaci bevezetése. Az árfolyamra a hónap végéig azonban sajnos nagyobb hatást gyakorolhat, hogy a Richter részvényeit kitették az MSCI indexekből. Bróker körökből származó információink szerint a tegnapi nap heves eladásai közepette 35 000 forintos árfolyamnál már egyre nagyobb számban jelentek meg a vevők is a Richter piacán, s korábban arra is felhívtuk a figyelmet, hogy ha elmúlik a technikai eladói nyomás, akkor az akár jó hosszú távú beszállási pontot is adhat a Richter papírjaiban.

10:45 - Frissítés: a reggeli hírek nyomán Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy a cariprazine akár már 2014 első felében is forgalomba kerülhet, ez valamivel optimistább ütemezést jelent, mint ahogy a szokványos ügymenet alapján eredetileg becsülhettük. A Richter 0,35 százalékos emelkedést mutat délelőtt az elmúlt napokhoz képest visszafogottabb, 550 millió forint körüli forgalommal

8:15 - Elindul a cariprazine törzskönyvezése

A Richter Gedeon és amerikai partnere, a Forest Laboratories bejelentették, hogy utóbbi cég a közelmúltban az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalához (FDA) törzskönyvezési kérelmet nyújtott be a cariprazine-ra. A Richter kutatói által felfedezett cariprazine értékesítési jogait az Egyesült Államokban és Kanadában a Forest birtokolja.

Az alábbi videóban Somi András, a KBC Equitas vezető elemzője, illetve Pálffy Gergely, a KBC Securities intézményi fundamentális elemzője értékeli a Richter cariprazine nevű fejlesztésének kilátásait. A videó még akkor készült, amikor a cég idén februárban bejelentette, hogy átment bizonyos harmadik fázisú klinikai vizsgálatokon a gyógyszer és kiderül belőle, hogy ideális esetben az új szer akár 4 betegség gyógyítására is alkalmas lehet. Ebből a négyből a Forest egyelőre most kettőre nyújtotta be a törzskönyvezési kérelmet.

1. Skizofrénia vonatkozásában a most benyújtott törzskönyvezési kérelem három pozitív klinikai vizsgálat eredményeit tartalmazza, melyeket több mint 1700 beteg bevonásával nyertek.

2. Az I. típusú bipoláris betegséghez társuló mániás és kevert epizódok kezelése vonatkozásában a törzskönyvezési kérelem három pozitív, placébó kontrollált, több mint 1000 beteg bevonásával zajlott vizsgálat eredményeit tartalmazza.

A most kiadott közlemény szerint a skizofrénia és a bipoláris mánia vizsgálatokban a betegek a cariprazine-t általánosságban jól tolerálták. A leggyakoribb, 5%-nál gyakrabban, és a placébó karhoz képest minimum kétszeres gyakorisággal előforduló nemkívánatos mellékhatások, melyek leggyakrabban enyhe vagy közepes súlyosságúak voltak, a következők: akatízia (kóros mozgáskényszer), extrapiramidális tünetek, diszpepszia (emésztési zavar), nyugtalanság, remegés, fáradtság és hányás.

Mint a videóból is kiderül, a mostani törzskönyvezési kérelem bejelentése nem meglepetés, de ettől függetlenül természetesen pozitív hír, hiszen látszik belőle, hogy a Richter és partnere jól halad a szer piaci bevezetésével: 2014-ben az már a polcokon lehet az USA-ban. Az FDA általában 1-1,5 évig vizsgálja a most beadotthoz hasonló kérelmeket, s ha pozitív elbírálásban részesíti azokat, akkor kezdődhet az új gyógyszer piaci bevezetése. Ez még általában néhány hetet vagy hónapot vesz igénybe a jóváhagyástól számítva.

A mostani hír árfolyamhatása tehát összességében enyhén pozitív lehetne, viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a Richter a napokban erős eladói nyomás alatt áll, hiszen december elsejével kikerül számos MSCI indexből, ami miatt sok befektetési alapnak kötelezően el kell adnia a társaság részvényeit. Erről a tényezőről korábban már megemlékeztünk egy hosszabb elemzésben, s az alábbi árfolyamgrafikonon is kiválóan látszik, hogy milyen hirtelen tört meg a Richter részvények emelkedése, amikor november elején/közepén napvilágra került, hogy kiteszik a papírt az MSCI indexekből.

Forrás: [origo]

Fontos ugyanakkor, hogy bróker körökből származó információink szerint a tegnapi nap heves eladásai közepette 35 000 forintos árfolyamnál már egyre nagyobb számban jelentek meg a vevők is a Richter piacán, s korábban is kifejtettük már, hogy ha a technikai eladási kényszer elmúlik a piacon, akkor a Richter piacán jó hosszú távú befektetési pontok adódhatnak.