Továbbra is halad a kormány a devizakötvény-kibocsátás felé Varga Mihály ma reggel megjelent interjúja alapján, ennek pedig egyik jó próbája az Eximbank dollárkötvény-kibocsátási programja. Varga akkor sem lenne jegybankelnök, ha erre kérnék. Az IMF megállapodásra kisebb az esély, mint korábban.

A kormány nyíltan egyfajta tesztként tekint az Eximbank devizaközvény-kibocsátására, amin keresztül tapasztalatot gyűjthet egy későbbi devizás állampapír-kibocsátáshoz - derül ki Varga Mihály Napi Gazdaságnak adott interjújából. A politikus azt sem zárta ki, hogy jövőre újabb euróban denominált lakossági állampapírt (PEMÁK) bocsáthat ki az ÁKK, ami szintén a devizás finanszírozás egyik forrása, de nyilvánvalóan csak félmegoldás Varga szerint.

Az Eximbank által tervezett kibocsátási program első lépése éppen tegnap zárult le, 500 millió dollár értékű, 5 éves futamidejű kötvényt értékesítettek 5,75 százalékos hozam mellett (az árazás egyébként nagyjából megfelel a MOL egy hónappal ezelőtti, szintén 500 millió dolláros kötvénykibocsátásának). Összesen 2,2 milliárd dollárnyi ajánlat érkezett a pakkra, ami erőteljes keresletre utal. A társaság közleménye szerint nincs szó arról, hogy az államadósságot finanszíroznák a kötvénykibocsátással, de a piac nem feltétlenül így gondolja. Korábban írtuk, hogy a Nomura elemzője szerint az Eximbank a "hátsó ajtón keresztül" finanszírozná az államadósságot.

Varga szerint 2013 első felében még nyugodt környezetre számíthatunk, a magyar állampapírok "biztosan eladhatók lesznek", miközben a forintárfolyamot, a költségvetési hiányt, a folyó fizetési mérleget és a devizatartalékok nyújtotta biztonságot tekintve kedvező a kép. Egyedül a növekedési kilátásokkal van gond, ismeri el Varga, de hozzáteszi, hogy ez európai probléma. Az IMF megállapodás esélye kisebb, mint korábban a tárgyalódelegációt vezető politikus szerint, mert az álláspontok megmerevedtek. (Ez sem igazán meglepő, hiszen korábban Varga kijelentette, hogy az is eredmény, ha nem születik megállapodás.)

Varga Mihály a napilap kérdésére azt is hangsúlyozta, hogy akkor sem vállalná a jegybankelnöki posztot, ha erre felkérnék, de egyelőre ilyen felkérést nem is kapott. Válasza alapján nem zárható ki, hogy újabb miniszteri megbízás várhat Vargára, de utalást sem tesz erre.