Megemelte célárát a Richterre a Concorde

Vágólapra másolva!
42 600 forintra emelte a Richter papírjára számított célárfolyamát a Concorde elemzője. Az eddigi egyenlő súlyozásról, felülsúlyozásra javította a gyógyszeripari részvényre szóló ajánlását, a korábbi célár 42 000 volt.
Vágólapra másolva!

Újabb vételi ajánlás érkezett a Richter részvényére, a KBC Securities, a Raiffeisen és az Equilor elemzője után most a Concorde elemzője módosította a gyógyszercég papírjára szóló ajánlását. Mint ismeretes, a Richter legutóbbi gyorsjelentésre jól sikerült és jelentős stratégiai megállapodást is kötött a kormánnyal a vezetőség.

Azonban a jó elemzői ajánlásokat igencsak beárnyékolta az a novemberi hír, mely szerint december 1-től kikerül az MSCI indexekből a Richter. A befektetési alapok kényszerű eladásai a mélybe taszították a Richter kurzusát, a cég fundamentumai és a kedvező elemzői vélemények azonban aláfűthetnek az árfolyamnak.