Jelentősen zuhant az E-Star profitabilitása

2012.12.11. 9:13

Tegnap este tette közzé a szokásos havi helyzetjelentését az E-Star. A számok visszaesésről árulkodnak, de ez nem lehet meglepő, mivel október során több magyar projektjét is bezárta a társaság. A mögöttes folyamatok Romániában és Lengyelországban javultak valamelyest az előző hónaphoz képest, és a KBC Securities elemzője szerint további javulásra lehet számítani a fűtési szezon hátralévő hónapjaiban. Ennek ellenére az E-Star sorsa most már a hitelezők kezében van, és ha nem sikerül megállapodni a csődegyezség során, akkor hiába lesz már javulás. Az E-Star részvények árfolyama a tegnapi napot követően ma is a megengedett legnagyobb mértékben, vagyis 15 százalékkal zuhantak a nyitásban.

 

Közzétette szokásos havi helyzetjelentését tegnap este az E-Star. A csökkenő külső hőmérséklet hatására a cég eredményességi mutatói javultak ugyan, de abszolút értékben jelentős visszaesés tapasztalható. Ennek oka az, hogy október folyamán több nagy projektjét is bezárta a cég a fűtési szezon kezdete előtt.

Az árbevétel a magyar projektek miatt szenved

Az E-Star árbevétele novemberben 64 százalékkal esett vissza annak ellenére, hogy már teljesen benne vagyunk a fűtési szezonban, ami az E-Star számára a bevétel és profitabilitás növekedését szokta hozni. A visszaesésben egy egyszeri tétel is szerepet játszott, ugyanis az előző hónapban megemelték a bevétel sort a Fejér és Veszprém megyéktől befolyó szerződés megváltási díjak.

 Forrás: [origo]

A novemberi hónapban tapasztalt visszaesés hátterében szinte teljes mértékben a magyar projektek álltak. Még a fűtési szezon (október 15-e) előtt lezárt a társaság több olyan magyar projektet, amelyeknél az ügyféllel szemben fizetési gondokat tapasztalt. Ugyanis több millió eurós adósságot halmozott fel néhány problémás ügyfél, és a társaság nem tudta tovább finanszírozni ezeket a projekteket. Emiatt az "áramvonalasított" magyar portfólió a megszokott 1,5 - 2,5 milliós árbevételhez képest novemberben csupán 315 ezer eurós bevételt generált (az október kiugró volt a szerződésbontások miatt befolyó egyszeri szerződésmegváltási díjaknak köszönhetően).

A gyergyószentmiklósi (Románia) és a lengyel projektek árbevétele növekedett az októbernél hidegebb novemberi időjárási viszonyoknak köszönhetően. A társaság projektjei első sorban fűtést szolgáltatnak ügyfeleiknek, így a külső hőmérséklet változása jelentős hatást gyakorol az egyes hónapok árbevételére és profitabilitására. Emiatt a téli hónapokban további növekedésre lehet számítani.

Visszaeső profitabilitás

A kamat-, adófizetés és értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) csökkenéséért kizárólag a magyar portfólió okolható. A cég román projektje hosszú idő óta először volt működési szinten nyereséges, míg a lengyel projektek EBITDA-szintű profitabilitása duplájára nőtt októberhez képest. Az látszik tehát, hogy a hidegebb idő beköszöntével a jól működő projektek nyereségessége növekedett, és a KBC Securities elemzője ma reggeli kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy például a lenygel portfólióban még mindig vannak tartalékok, ugyanis az év elején tapasztalt 900 ezer eurós EBITDA még mindig távol van a novemberi 415 ezer eurótól. Az elemző arra számít, hogy ezen a téren a fűtési szezon hátralévő hónapjaiban tud majd még javulni az E-Star.

Forrás: [origo]

Az elemző gyors számításai szerint 3-3,5 millió euró lehet a társaság éves EBITDA-ja 2013-ban, ami elmarad a menedzsment által előrejelzett 4,5 millió eurós szinttől. Azonban ne felejtsük el, hogy a menedzsment vélhetően még nem számolt a magyar projektek elvesztésével, ami a pénteki Raiffeisen-es hitelfelbontás után már elképzelhető szcenáriónak tűnik.

Lesz-e csődegyezség?

Az elemző ugyanakkor azt is kiemeli, hogy a működési javulás nem minden, mivel a cég további működése már a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokon múlik. Ha nem tud megegyezni a pénteken csődöt jelentő társaság a hitelezőivel, akkor kezdetét veszi a felszámolás és már csak a projektek értékesítése során fog számítani a projektek nyereségessége.

Pánikeladások

Idő közben tovább esik az E-Star részvények árfolyama. A tegnapi 15 százalékos limitet követően a mai napon megint 15 százalékos mínuszban nyitott az E-Star. A részvényeseket most legkevésbé sem érdekli, hogy javulhat-e a cég profitabilitása az előttünk álló néhány hónapban. Természetesen ez érthető, mivel a csődegyezség során vélhetően részvény-kötvény konverzióról lesz majd szó, ami jelentős hígulást fog okozni a tulajdoni hányadokban, és az E-Star egy részvényre jutó fair értékének jelentős esését fogja eredményezni, ahogy erre korábbi írásunkban már felhívtuk a figyelmet.

E-Star