Hibázott a német acélóriás: nem lesz osztalék

Vágólapra másolva!
A rosszul sikerült amerikai és brazil terjeszkedés bosszulja meg magát a legnagyobb német acélgyártó vállalatnál, a ThyssenKruppnál. A cég a szeptemberben záruló üzleti évében 3,6 milliárd eurós leírást hajtott végre ezeken az eszközökön, vaskos veszteséget felhalmozva már az egymást követő második évben. A hibás döntés ára, hogy a legutóbbi év után már nem is tud osztalékot fizetni a vállalat, melyre 2000 óta nem volt példa a cég életében.
Vágólapra másolva!

Katasztrofálisra sikerült a ThyssenKrupp tíz évvel ezelőtt elindított amerikai terjeszkedése. A kezdetben 3 milliárd eurósra tervezett beruházást végül 12 milliárd euróból valósították meg, a várható piaci folyamatokkal kapcsolatban pedig optimistának tűnő prognózisokra építették az üzleti modellt. Mindezt korrupciós botrányok tetézték, amivel a cég reputációján is sikerült sebet ejteni.

Az amerikai és brazil egységeket már jó ideje árulja a német vállalat, nyáron a cég vezérigazgatója még azt remélte, hogy könyv szerinti értéken sikerül majd azoktól megválni. A legfrissebb bejelentés szerint úgy tűnik, hogy a piac értékítélete ennél kedvezőtlenebb (fele árat fizetnének a gyárakért), hiszen egy méretes, 3,6 milliárd eurós leírást kellett eszközölni.

Ez a leírás persze a cég eredményeit csak tovább rondította, a nettó veszteség elérte a 4,7 milliárd eurót. Persze a veszteség nemcsak a leírásnak tudható be, a cég alapfolyamatai sem túl fényesek, az egy évvel korábbi 1,29 milliárdos veszteség után ismét sikerült 1 milliárd feletti mínuszt összehozni. Az acélipari szereplőknek persze az utóbbi időszakban nem volt könnyű, hiszen a lassuló világgazdasági növekedés mellett kapacitásoldalon már inkább a feleslegek jelentkeztek.

A rossz piaci környezet és a cég évekkel ezelőtti hibás beruházási döntései oda vezetnek, hogy 2000 óta először a vállalat nem fizet majd osztalékot az éves eredménye után. Ez már önnmagában is egy igen negatív üzenet, pláne hogy az elemzők a következő évekre még azzal számoltak, hogy a cég képes lesz tartani a tavalyi 0,45 euró körüli osztalék mértékét, ami egyben 2,8%-os osztalékhozamnak felelt meg.


A ThyssenKrupp árfolyamának alakulása (EUR)