Meredeken gyengülhet a jen

Vágólapra másolva!
Nyolc hónapja nem látott mélypontja körül mozog a japán jen a dollárral szemben, és a technikai kép alapján további jen gyengülésre lehet felkészülni. A két deviza grafikonján ugyanis egy zászló alakzatot lehet megfigyelni, ami alapján a 84-es szintekig is menetelhet az árfolyam.  
Vágólapra másolva!

Több mint nyolc hónapja nem volt olyan gyenge a jen a dollárral szemben, mint ma, amikor már a 82,86-os szintnél mozog a két deviza keresztárfolyama. A kurzus november közepe óta a 76,4 százalékos Fibonacci szint által meghatározott 81,4, valamint a 100-as Fibonacci szintnél lévő 82,8-as árfolyam közötti sávban található, ahonnan ma már kissé feljebb is "kukucskált".

A technikai képet alapul véve további jen gyengülésre lehet számítani, ugyanis egy zászló alakzatot lehet megfigyelni a charton, aminek a "rúdja" a november közepi mélyponttól egészen a 100-as Fibonacci szintig tart. A zászló többi részét pedig az onnan megfigyelhető oldalazó mozgás adja ki. Ha hiszünk a technikai elemzés eszközeiben, innen tovább vezethet az árfolyam útja felfelé, egészen a 84-es szintekig, ahol egy korábbi ellenállás állíthatja meg a jen gyengülését.

Ha viszont lefelé tör ki a sávból az árfolyam, meg sem állhat egészen a 80,48-as szintnél lévő korábbi ellenállásvonalig.

Az indikátorok is vételi jelzést mutatnak, az 50 napos mozgóátlag decemberben alulról keresztezte a 200 napost, míg a 68-as értéknél lévő RSI indikátor is hosszú ideje emelkedő trendben mozog. Ezzel szemben az MACD indikátor eladási szignált adott néhány nappal ezelőtt.

Az eddigi jen gyengülések hátterében azok a spekulációk állhatnak, hogy a decemberben megválasztásra kerülő új kormány erőteljes nyomást fog gyakorolni a japán jegybankra, hogy az monetáris eszközökkel további gazdasági élénkítő programokba kezdjen. Ha ez ugyanis bekövetkezik, annak további jen gyengítő hatása lehet.

Forrás: [origo]