Hiába a jó hírek, elaludtak az Egis befektetők

kisegis
Vágólapra másolva!
Hiába érkeztek a cég megítélését pozitívan befolyásoló hírek az utóbbi hetekben, az Egis árfolyama egyelőre nem mutatott azokra érdemi reakciót. Márpedig hétfőn már a parlament is elfogadhatja a K+F költségek leírhatóságára vonatkozó törvényjavaslatot, ami akár több ezer forinttal is növelheti az Egis papírjainak valós értékét. Mivel a részvények a szektortársakhoz képest továbbra is mélyen alulértékeltek, vételi ötletet fogalmazunk meg a jelenlegi árszinteken.
Vágólapra másolva!

Megfeledkeztek a befektetők az Egisről?

Az október közepén elért lokális csúcsokat követően nem tudott újabb lendületet venni az Egis, pedig azóta is számos, a részvények megítélését kedvezően befolyásoló hír érkezett. A parlament előtt lévő törvénymódosítás szerint (amire a honatyák hétfőn bólinthatnak majd rá) például a gyógyszergyártók automatikusan élhetnének a jövőben K+F költségeik adóból történő levonhatóságával, ami a KBC Intézményi fundamentális elemzője szerint az Egis reális árfolyamában akár két-három ezer forintos pluszt is jelenthet.

Ezen túl a kormány a korábbi várakozásokkal ellentétben végül nem 40-50, hanem 60 milliárd forinttal emeli jövőre a gyógyszertámogatások összegét. Ennek köszönhetően a gyógyszerkassza esetleges túlszaladása esetén a gyártók befizetési terhei kisebbek lehetnek a korábbi előirányzathoz képest, ami mindenképp hozzájárul az Egis papírjait körüllengő kockázatok csökkenéséhez.

Lehetnek még további katalizátorok

Jövő év első negyedében érkezhetnek további katalizátorok is a részvény piacára. Az amerikai bíróság márciusban dönt, hogy a Watson és az Egis elkezdheti-e árulni a tengerentúlon az Astra Zeneca csúcsértékesítésű Crestor gyógyszerének generikus változatát. Egy pozitív döntés egyértelműen javíthatna az Egis részvények megítélésén, hiszen a Crestor 2016-os szabadalmi kifutását követően a magyar cég és partnere léphetne elsők között piacra a gyógyszer generikus változatával.

Nem szabad megfeledkezni a dél-koreai Celltrionnal kötött megállapodásról sem. Bár ez a kapcsolat csak a későbbi években termelhet eredményt az Egisnek, a vállalatnál fejlesztés alatt álló - és később régiónkban az Egis által forgalmazandó - termékek sikeres teszteredményei az Egis piacán is pozitív fogadtatásban részesülhetnek.

Miközben vállalatspecifikus tényezők is segíthetik majd az Egist, a külső környezet esetleges változása is kedvezhet a részvénynek. A magyar makrokörnyezet bizonytalansága miatt ugyanis a forint árfolyama sérülékenyebb lehet a kockázatvállalási kedv elillanásával, márpedig a gyengülés az Egis jelentős exportkitettsége miatt (az árbevétel háromnegyede külföldről érkezik) kedvezően hathat a cég eredményére.

Még mindig nagyon olcsó a részvény

Továbbra is jelentős diszkonton forog az Egis a régiós szektortársakhoz képest. A P/E alapú mutató szerint a hazai gyógyszercég által megtermelt, egy részvényre jutó eredményt 22%-kal tartják kevesebbre a befektetők, mint átlagosan a régió többi cégénél.

A kedvező értékeltség jelentős mértékű készpénzállománnyal párosul. A vállalat számláin már papíronként 5100 forint, vagyis az árfolyam 30%-ára rúgó összeg pihen, ami lehetőséget teremt a kelet-közép európai régióban termékportfólió vásárlására. A növekedési kilátásokon ez segíthetne, azonban egy esetleges tranzakció megítélését a vételár nagyban befolyásolná. Az Egis eddigi megfontolt magatartása mindenesetre nem arra utal, hogy elkapkodva ugrana egy vásárlásba a társaság.

Vannak persze kockázatok is

Bár magas a készpénzállomány, a vállalat várhatóan nem juttat abból vissza extra osztalék formájában a részvényeseknek. Ezt a piaci szereplők negatívan értékelhetik, hiszen a bankszámlán tartott pénzt így nem megfelelő hatékonysággal dolgoztatja a vállalat.

A magyar eszközök megítélésének romlása ráadásul a részvény árfolyamát is megviselhetné. Bár a potenciális viharokat a defenzívnek számító gyógyszerpapír a többiekhez képest relatíve jól tűrhetné, a kockázati prémium emelkedése az árfolyamon is nyomot hagyhatna.

Nem szabad arról sem lefeledkezni, hogy a magyar piacon kedvezőtlen környezettel szembesül a vállalat. A gyógyszerárak a vaklicitek hatására lefele tartanak, az Egis ennek hatására újabb termékek támogatotti körből való kiesésétől tart. A gyorsan változó magyar szabályozási környezet is okozhat még fejtörést a jövőben a gyógyszerpiac szereplőinek. Bár jövőre a K+F költségeket leírhatják a cégek a 20%-os adóból, a piaci szereplők megkérdőjelezhetik ennek hosszabb távon való fenntarthatóságát.

Technikai kép

Az októberi lokális csúcsról való korrekciót követően az árfolyam egy szűk sávban kezdett oldalazni, a 16600 forintos támaszszint eddig képes volt megállítani az árfolyam csökkenését. Az RSI indikátor eközben semleges szinten mozog, miközben a szűkülő Bollinger egy esetleges kitörés lehetőségére utal a részvény piacán.

Ahhoz azonban, hogy a kitörés a pozitív irányba történhessen, az árfolyamnak a 17500 forintos szintnél húzódó 50 napos mozgóátlagot is maga mögé kellene tudnia, mely egyelőre technikai ellenállásként funkcionál a grafikonon. Technikai oldalról egyetlen pozitívum, hogy az MACD vételi jelzést adott napokkal ezelőtt, bár láthatóan erre nem volt reakció a részvény piacán.

Az Egis árfolyamának alakulása (Ft)