Vágólapra másolva!
Kiszeretett a Wood a lengyel és magyar részvényekből, legalábbis a brókercég egy mai elemzése erről árulkodik. Korábban ezt a két piacot felülsúlyozásra ajánlották, mostanra azonban már alulsúlyozást tartanak szükségesnek.
Vágólapra másolva!

A régiós részvénypiacok közül a csehek esetében hasonlóan pesszimista a Wood, továbbra is alulsúlyozva ezt a piacot. A törökök esetében lettek sokkal optimistábbak, a korábbi alulsúlyozás ajánlásukat felülsúlyozásra módosítva. Az elemzők az orosz részvénypiacot továbbra is favorizálják.

Az elemzők szerint a globális likviditásbőség a jövő évet is jellemezni fogja, ami a kötvényhozamok és a tőkeköltségek csökkenéséhez fog vezetni. Mindez vonzóbbá teszi majd a részvénypiaci eredményhozamokat a befektetők szemében. Az alacsony kötvényhozamok mellett a részvények egyre vonzóbbak, az eddigi raliról lemaradó befektetőktől pedig pánikszerű vásárlások érkezhetnek majd.

A magyar-lengyel és cseh piacot azért súlyozza alul a Wood, mert az EU-ban és Németországban kiábrándító GDP növekedésre számítanak 2013-ban, ami nyomást helyez majd az exportorientált régiós piacokra is. Van felértékelődési potenciál ebben a térségben is, de sokkal kevesebb, mint Törökországban, vagy Oroszországban.

A török piaccal kapcsolatban nagyot változó ajánlás oka a növekedési sztoriban keresendő, miközben a globális likviditásbőségnek is az egyik legnagyobb nyertese az ország. Az értékeltségek egyelőre megfelelőnek tűnnek a vonzó növekedési kilátásokhoz képest. A török hozamok várható további csökkenése az elemzők szerint a bankokra lesz jótékony hatással.

Régiós részvényindexek idei relatív teljesítménye

A Wood leginkább kedvelt régiós részvényi között találhatjuk a Sberbankot, Erstét és Raiffeisent a kedvező értékeltségük miatt, de a bányaiparban a JSW, illetve a KGHM-et is felülsúlyozandó részvényeknek tartják.