Ultimátummal felérő üzenetet küldött a nemzetgazdasági tárcának a Visa Europe, amelyben közli, hogy az aránytalan bankközi jutalék miatt a helyzete kritikussá vált - közölte a birtokába jutott információt a Népszabadság.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárának, Pleschinger Gyulának küldött levélben a Visa úgy fogalmazott, hogy kidolgozta stratégiáját a Magyarországról való kivonulásra - írja a Népszabadság. A lap azt írja, hogy a Visa heteken belül léphet az ügyben, mivel sem kormányzati, sem piaci oldalról nem kapott ígéretet arra, hogy bármilyen módon megoldódna az évek óta húzódó ügy.

A Visa azzal magyarázta a tervezett lépést, hogy a korábbinál kisebb bankközi jutalék (interchange-díj) miatt másfél év alatt 33 százalékkal, közel egymillió darabbal csökkent a Visa kártyák száma, és a visszaesés üteme gyorsul.

A folyamat előzménye: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008-ban összesen 1,9 milliárd forint bírságot szabott ki a szerinte kartellként működő társaságokra és bankokra az EU-ban alkalmazott magas tranzakciós díjak miatt. Ezt követően a Visa 0,2 százalékra csökkentette a tranzakciós díjat (amelyet a fizetéskor az elfogadó bank fizet a kártyát kibocsátó banknak), míg a versenytárs MasterCard 0,6 százalékra, amelynek nyomán a bankok a nagyobb bevétel miatt sorra mondták fel a szerződést a Visával.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikája szerint a MasterCard piaci részesedése jelenleg 80 százalék fölé emelkedett. A Visa szerint a hamarosan egyszereplőssé váló piac azzal fenyeget, hogy a bankkártyás vásárlás jelentősen drágulhat.