Nincs roham az új adózási formákért

Vágólapra másolva!
A kormány várakozása szerint mintegy 500 ezer vállalkozás választhatja az új kisadókat, de hiába lehet december elseje óta csatlakozni, egyelőre nem tolonganak az adóhivatalnál. A könyvelőknek sem éri meg, hogy ügyfeleiknek ajánlgassák a katát - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A vállalkozások egyelőre nem tolonganak a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál (NAV), hogy bejelentkezzenek a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) vagy a kisvállalati adó (kiva) hatálya alá - írja a Népszabadság.

A lap megkeresésére az adóhatóság felhívta a figyelmet arra, hogy bár a bejelentkezésre december eleje óta van lehetőség, az azóta történt jogszabályváltozások késleltethetik a vállalkozások döntését. Így például a kivába lépés határidejét kitolták január közepére.

A Népszabadság kormányzati forrásai szerint nem lenne meglepő, ha a kezdeti óvatosság után valamikor február-március táján lépnének nagyobb tömegben a vállalkozások, amelyek addig "megfigyelői státuszban" várják, hogyan működik a gyakorlatban ez a két adóforma. Mivel a katába való belépésre nem évente egy alaklommal van mód, hanem bármelyik hónapban, ezért a kivárás miatt gyakorlatilag nincs kockázat.

Emellett mivel a kata adminisztrációja nagyon egyszerű, amiért a könyvelők nem kérhetnek el akkora összeget, mint normál adózás esetén, ezért van olyan szakember, aki nem kellő mélységű tájékoztatást ad ügyfelének a katával kapcsolatos tudnivalókról.

Dávid Ferenc, az Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint óriási hezitálás folyik a vállalkozásoknál, és mindenki számol, hogyan jár jobban.

A kormány várakozásai szerint jövőre mintegy félmillió vállalkozás választhatja a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adót (kiva) - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Napi Gazdaság üzleti reggelijén. Balog Ádám szerint a félmillió cég nagyobb részének a kata választása éri majd meg.

Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke szerint félmilliónál is több vállalkozásnak alkalmas lenne a kata és a kiva, mivel elég nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a 6 millió forint éves nettó árbevétel alatti egyéni vállalkozóknak és evásoknak jó választás a kata. A szakértő hozzátette ugyanakkor, hogy sok vállalkozás bizonytalan az éves pénzügyi várakozásokat illetően, így nehéz eldönteniük, hogy bejelentkezzenek-e.