Vágólapra másolva!
8 százalékos pluszban nyithat a General Motors, mivel a cég bejelentette, hogy 200 millió részvényt vesz vissza az államtól 5,5 milliárd dollárért. Az amerikai autógyártót amerikai adófizetők pénzéből mentettek meg a válság idején, de egyre inkább úgy tűnik, sikerül a vállalatnak talpra állnia.
Vágólapra másolva!

Jól indulhat mai kereskedés az amerikai autógyártó General Motorsnak, mivel a részvény 8 százalékos pluszban mozog már a nyitás előtti elektronikus kereskedés során. A társaság bejelentette, hogy 200 millió részvényt készül visszavásárolni az amerikai pénzügyminisztériumtól 5,5 milliárd dolláros értékben. Részvényenként 27,5 dollárért veszi vissza a papírokat a vállalat idén, miközben tegnap 25,49 dolláron zárt a General Motors.

A 2008-2009-es pénzügyi válság során mentették meg az amerikai adófizetők pénzéből a céget, de cserébe az autógyártóban az állam részesedést szerzett. A következő 12-15 hónap során szeretné a pénzügyminisztérium leépíteni a tulajdoni hányadát, aminek értéke a befektetéskor 51 milliárd dollár volt a Bloomberg adatai szerint. Az első részvénycsomag eladása után is még 32 százalékos tulajdonrésze marad az államnak.

A likviditás szempontjából nem okoz gondot a cég számára a részvények visszavásárlása, mivel még így 38 milliárd dollárnyi likvid tőkéje marad a vállalatnak. A jövő év januárjában 300 millió papírt akar a General Motors visszavenni.

General Motors (NYSE)

Forrás: [origo]