Orbán: 14 kistelepülés maradt hátra

Vágólapra másolva!
Eddig 1700 kis önkormányzat 80 milliárd forintos adósságát vállalta át az állam, már csak 14 ötezernél kisebb település van hátra.
Vágólapra másolva!

Eddig 1700, ötezernél kevesebb lakosú település önkormányzatának 80 milliárd forint összegű adósságát vállalta át az állam - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön sajtótájékoztatón, Nyíregyházán. Már csak 14 olyan település maradt, ahol az adósságátvállalás még nem történt meg - mondta a kormányfő, miután a város adósságrendezéséről tárgyalt Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármesterrel.

A miniszterelnök szólt arról is, hogy az érintett települések vezetőivel a tanulságok levonásáért közösen tekintik át, hogyan halmozódhatott fel a jelentős, egy lakosra jutó mintegy egymillió forint összegű tartozás. Orbán Viktor megemlítette, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 229 települési önkormányzatának 23 milliárd forint összegű adósságát vállalta át az állam, és Nyíregyháza polgármesterével arról kezdtek egyeztetést, hogy a város 20 milliárdos adósságállományát egyszámjegyűre mérsékeljék.