Matolcsy: Ránk akarja tukmálni a pénzt az IMF

Vágólapra másolva!
A jelenlegi kormánynak sosem volt szüksége az IMF-hitelre, csak védőhálóra, és ez utóbbiról szívesen tárgyalna - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Hírlapnak. "A nézetkülönbség abból adódik, hogy ránk akarják tukmálni a pénzt, nekünk meg nem kell" - jelentette ki Matolcsy, aki Magyarországon növekedési fordulatot jósol.
Vágólapra másolva!

Magyarországon növekedési fordulat jön - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban. A kormány szerinte rendbe hozta az állam pénzügyeit, csökken az államadósság, mérséklődik az állam finanszírozási költsége, a növekedés forrását adják majd az itt működő nagy autógyárak, a fogyasztásbővülés a rezsiköltség-csökkentéssel a lakosságnál maradó forrásból, az uniós pénzek felhasználása, és növekedési potenciált jelent a munkahelyvédelmi akcióterv is.

Matolcsy György szerint a belföldi monopóliumokat üzemeltető néhány külföldi nagyvállalatnak meg kell értenie a felelősségvállalás fontosságát, el kell fogadnia a kormányzat rezsiköltség-csökkentő törekvéseit, és nemzeti érdek az energetikai monopóliumok visszaszerzése.

Az interjúban Matolcsy György beszélt arról, hogy ötszörösére, 2,5 milliárd euróra nőtt 2010-től a magyarországi kínai befektetések értéke, és a következő hat hónapban jelentős kínai befektetéseket jelentenek be.

Magyarország iránt a bizalom felépült, a világpiacon az egyik legkapósabb a forint állampapír - mutatott rá a miniszter, aki szerint a jelenlegi kormánynak sosem volt szüksége az IMF-hitelre, csak védőhálóra, és ez utóbbiról szívesen tárgyalnak. "A nézetkülönbség abból adódik, hogy ránk akarják tukmálni a pénzt, nekünk meg nem kell" - mondta a miniszter.