A mélyben ragadt a forint

Leminősítésre vár a forint, válság, adósságválság
Vágólapra másolva!
A holtszezonban féléves mélypontra kerülő forint nem tért magához. A piac fél, hogy recesszióba süllyed Amerika, ezért menekül a kockázatos eszközöktől.
Vágólapra másolva!

A karácsonyi holtszezonban féléves mélypontra került a forint, hétfőn az euró 292-293 forint körüli szintre emelkedett, és kedden reggel 292 forint alá került, dél után azonban 293 felett volt a jegyzés, amire legutóbb fél éve volt példa. (Bár pont egy héttel ezelőtt rövid időre 290 forint felett volt a jegyzés, de utána néhány óra alatt ledolgozta hátrányát, és az euró a 290-es szint alá süllyedt.) A frank és a dollár is erősödött, előbbi kedden dél után 242,90, utóbbi 222,30 forintnál tartott.

November végén még 280-281 forintnál járt az euró, vagyis egy hónap alatt a forint bő 4 százalékkal gyengült az euróval szemben. Ezzel párhuzamosan a forint régiós társa, a lengyel zloty, amely sokszor azonos pályán mozog a magyar devizával, november végéhez képest nem gyengült, sőt minimálisan erősödött a Bloomberg adatai szerint.

A hétfői forintgyengülés elsősorban a rossz piaci hangulattal magyarázható, a nemzetközi piacokon, köztük az amerikai tőzsdéken az eladók voltak fölényben. A befektetők az amerikai költségvetési szakadéktól félnek, amely - ha nem találnak megoldást a döntéshozók - akár recesszióba taszíthatja az amerikai gazdaságot. (Erről itt és itt olvashat bővebben.) A pesszimista hangulatban pedig a befektetők a kockázatmentes eszközöket keresik, elfordulnak a rizikósabb célpontoktól, így például a forinttól.
Az elmúlt egy hónapban több pofont is kapott a forint, ami hozzájárult a gyengüléshez.

Egy hete az egyik legnagyobb amerikai hátterű bank, a JP Morgan szakértői azt jósolták, hogy 299 forintra emelkedhet rövid távon az euró, ez pedig elindította az év végére egyébként is esedékes pozíciórendezést a piacon, másrészt az elmúlt hónapokban elmaradt a jegybanki kamatvágások negatív árfolyamhatása, ami szintén negatív hatással lehet az árfolyamra. Bizonytalanná tette a forint helyzetét az is, hogy találgatások kaptak szárnyra az új jegybankelnök személyével kapcsolatban. Ezt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter válthatta ki, amikor egy rádiónyilatkozatában a kormány és a jegybank együttműködését megkönnyítő szövetségről beszélt.

A pénzpumpa is okozhatta az esést

A múlt heti forintgyengülésről Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő szakértője azt írta, hogy a folyamatot kétségkívül Matolcsy Györgynek a jegybankkal való együttműködésre utaló szavai okozták. Ennek eredményeként a zlotyval szemben féléves mélypontra került a forint. Zsiday szerint a jegybankkal való együttműködés az úgynevezett kvantitatív enyhítést jelzi előre, vagyis a jegybank frissen, fedezet nélkül teremtett pénzből vesz különböző eszközöket, elsősorban állampapírokat - ezt pénzpumpának is szokták nevezni. Zsiday szerint egy ideig természetesen mehet az a folyamat, hogy gyengül a forint és süllyednek a kamatok az állampapírpiacon, de ez egy idő után a Magyarországot finanszírozó külföldi pénzügyi befektetők gyors távozását okozná, és ekkor már egyszerre gyengülne a kötvénypiac, és a forint is - ellentétben a fejlett országok tapasztalatával. A hazai pénzpumpa árazása tehát megkezdődött a devizapiacon, de egyelőre kérdéses, milyen árfolyamot eredményez.

A mostani gyengüléshez hozzátartozik, hogy a magyar bankközi piac zárva volt az ünnep miatt. Ez azt jelenti, hogy a megszokottnál jóval kisebb forgalom mellett is el lehet mozdítani a forint árfolyamát. A karácsonyt követő munkanapokon sem várható jelentősebb forgalom, így elsősorban az a kérdés, hogy januárban, amikor újra teljes gőzzel beindul a piac, akkor merre indul majd a forint árfolyama, ezt egyelőre nehéz megjósolni. Ha kedvező lesz a hangulat, például megoldódik az amerikai költségvetési szakadék problémája, akkor a forint erősödhet, ellenkező esetben könnyen gyengülhet majd.