Ezekkel lehetett a legtöbbet keresni idén

legek
Vágólapra másolva!
Ugyan az S&P 500 12,3 százalékot emelkedett 2012 év eleje óta, az indexen belül hatalmas szórást lehet látni az egyes teljesítményeket vizsgálva. A legerősebb papírok megdupláztak értéküket, míg a leggyengébbek az év eleji árfolyam felére estek vissza. Kigyűjtöttük a három legjobb és a három legrosszabb részvényt.
Vágólapra másolva!

Nem panaszkodhatnak azok a befektetők, akik év elején úgy döntöttek, hogy a pénzüket az S&P 500 indexbe fektetik, hiszen idén közel 12,3 százalékos hozamot érhettek el. Az ugyan igaz, hogy a DAX, a Nikkei vagy Nasdaq-100 is jobb teljesítményt mutatott be, mint az S&P 500, de számos olyan instrumentumot vert meg, melyektől egy évvel korábban többen is a meggazdagodást várták.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 12,3 százalékos menetelése szépnek mondható, de az egyes komponensek ettől lényegesen nagyobb utat is bejártak az év során.

Nézzük az idei díjazottakat!

A legtöbbet emelkedő papír címet az S&P 500 komponensei között a PulteGroup nyerte el, több mint 180 százalékos száguldással. A második helyezett a Sprint Nextel telekommunikációs vállalat lett, míg a háztartási eszközök gyártásáról ismert Whirlpool a harmadik helyet szerezte meg.

A legrosszabb teljesítményért járó díjat az oktatási tevékenységgel foglalkozó Apollo Group kapta, nem sokkal maradt el tőle a chipgyártó AMD, és a világ legnagyobb elektronikai áruházlánca, a Best Buy is a csúfos szereplésével hívta fel magára a figyelmet.

Forrás: [origo]

PulteGroup: A lakáspiaci fordulatból profitált

Több mint 180 százalékos ralit mutatott be idén a PulteGroup, miután a részvény már 2011 közepétől hegymenetbe kapcsolt. A cég az Egyesült Államok számtalan pontján épít és értékesít lakóingatlanokat, de a portfóliójában megtalálható a jelzáloghitelezés is.

Az év során az amerikai lakáspiacon a fordulat jeleit lehetett látni, a lakásépítő szektor teljesítményét leképező XHB ETF is kimagasló éven van túl. A papír ennek a folyamatnak volt a nagy nyertese 2012-ben. A vállalatra ezen túl pozitív hatással volt a Fed által szeptemberben bejelentett jelzálog-kötvény vásárlási program is, melyre a jegybank havi 40 milliárd dollárt költ, amíg kellő fellendülést nem lehet látni a lakáspiacon.

PulteGroup (NYSE)

Forrás: [origo]

Sprint Nextel: Japán óriáscéggel egyesül

Sokat segített a Sprint Nextel idei teljesítményén, hogy október közepén bejelentették, 20 milliárd dolláros gigafúzió jön létre a telekomszektorban. A japán Softbank 70 százalékos részesedést vásárolt a Sprint Nextelben, melynek hatására közel 20 százalékot ugrott a részvény árfolyama. Ha nem vesszük figyelembe a bejelentést és csak október közepéig vizsgáljuk a részvény idei teljesítményét, a 122 százalékos plusz még így is szemet gyönyörködtető.

A japán telekomcég ajánlata előtt ugyanakkor a Sprint is akvizíción törte a fejét. A MetroPCS-szel hozták hírbe, de őt végül a T-Mobile USA kebelezi be. A Sprint sem maradt azonban tétlen, hiszen még idén megvette a Clearwire maradék részét, melyet még nem birtokolt.

Sprint Nextel (NYSE)

Forrás: [origo]

Whirlpool: Segített a minisztérium

A háztartási eszközök értékesítéséről ismert Whirlpool végzett a képzeletbeli dobogó harmadik fokán, ha a részvény éves teljesítményét nézzük. A papír már az év elejét is ígéretesen kezdte, de a nagy rohamot csak nyáron kezdte meg.

A papír emelkedésében szerepe volt, hogy a kereskedelmi minisztérium a vállalat több dél-koreai versenytársának termékeire (pl.: LG Electronics, Daewoo Electronics, Samsung Electronics) kiegyenlítő vámot léptetett életbe, miután a Whirlpool panaszai szerint azok a termelési ár alatt értékesítettek Amerikában.

Whirlpool (NYSE)

Forrás: [origo]

Best Buy: Folyamatosan csúszik a felvásárlás

Az online értékesítés térnyerése húsbavágó a Best Buy számára. A világ legnagyobb hagyományos, kiskereskedelmi, elektronikai áruházlánca folyamatosan gyengén szerepelt az év során, több profit warningot is bejelentett a cég.

A részvény viszont komoly ugrásokra is képes volt 2012-ben, mivel a vállalat alapítója, nagytulajdonosa, Richard Schulze fel szeretné vásárolni a céget és kivezetné azt a tőzsdéről is. Egyelőre azonban még nem érkezett meg a hivatalos ajánlat, és februárig valószínűleg nem is fog, mivel addig vizsgálhatják a társaság könyveit a leendő tulajdonosok.

A cég életét idén tovább nehezítette az is, hogy több vezető is elhagyta a vállalat gyengén szereplő hajóját.

Best Buy (NYSE)

Forrás: [origo]

AMD: Szenvedett a chipgyártó

A PC piac egyre nehezebb helyzete miatt több neves chipgyártó is gyatra éven van túl. Az AMD az egyik ilyen szereplő, mely elvesztette év eleji értékének felét szűk 12 hónap leforgása alatt. A hagyományos számítógépeknek leginkább az okostelefonokkal és a tabletekkel kell megküzdeniük, melyek hatalmas növekedésre képesek.

Az AMD éve ugyan jól indult, márciusban 40 százalékos fölötti pluszban volt az év elejéhez képest, de az első negyedévet követően mélyrepülésbe váltott a papír. A társaság a harmadik negyedévben pedig profitwarninggal borzolta a befektetők kedélyeit.

AMD (NYSE)

Forrás: [origo]

Apollo Group: A fekete bárány

Több mint 60 százalékot veszített értékéből 2012 során az Apollo Group. A társaság oktatási tevékenységgel foglalkozik, a Phoenix-i egyetem is a tulajdonában van. A társaság az első negyedéves gyorsjelentésében jelezte, nem tudja a korábbi ütem szerint növelni a felvettek számát, ami csalódást keltett a piacon.

Illinois szenátora év elején ráadásul vizsgálatot indított a for-profit oktatási intézmények értékesítési gyakorlatával, illetve a diákhitelek rendszerével kapcsolatban. A szervezetek teljesítményét kérdőjelezi meg, hogy a Harvard Egyetem vizsgálata szerint a for-profit egyetem elvégzése után nagyobb az esély a munkanélküliségre és az alacsonyabb fizetésre az első hat évben, mint a hagyományos amerikai felsőoktatási intézmények elvégzése után.

Apollo Group (Nasdaq)
Forrás: [origo]