Keresztbe tennének a New York-i tőzsde felvásárlásának

Vágólapra másolva!
Pert indít a NYSE egyik intézményi tulajdonosa, miután a nyugdíjalap véleménye szerint az IntercontinentalExchange által felkínált 8,2 milliárd dolláros vételár alulértékeli a cég részvényeit.
Vágólapra másolva!

A NYSE egyik nyugdíjalap tulajdonosa bírósághoz fordult panaszával, miszerint az ICE által a tőzsde felvásárlására felkínált 8,2 milliárd dolláros vételár elfogadásával a vállalat vezetői megsértették a részvényesi érték maximalizálására vonatkozó kötelezettségüket. Nem ez az egyetlen, a tranzakciót megakadályozni szándékozó lépés, a NYSE egyik tulajdonosa, Samuel Cohen szintén bírósághoz fordult az ügyben.

Bár az ICE által felkínált 33,12 dolláros részvényenkénti vételár a papírok záró árfolyamához képest közel 30 százalékos prémiumot jelent, a nyugdíjalap nehezményezi, hogy a tranzakcióból a NYSE számos vezetője és igazgatósági tagja is hasznot húzhat. A felvásárlással leginkább az ICE, és a NYSE bennfentesei járhatnának jól a vádak szerint.

A tranzakció zárását az ajánlat bejelentésekor 2013 második felére jósolták, persze ezt a határidőt a bírósági eljárások akár módosíthatják is.

A NYSE árfolyamának alakulása (USD)