Egyre több görög adja le az autóját

Vágólapra másolva!
Egyre kevesebben tudják fenntartani az autójukat Görögországban, az autó utáni adót sokan nem képesek kifizetni, ezért inkább leadják a rendszámtáblát az évek óta gyakorlatilag csődben levő országban.
Vágólapra másolva!

Görögországban az egyre romló gazdasági helyzetben sokan már az autójuk adóját sem tudják kifizetni, ezért kivonatják a kocsit a forgalomból - írja a német Die Welt online kiadása. Pénteken, az év utolsó hétköznapján hosszú sorok alakultak ki az illetékes nyilvántartó hivatalok előtt. A várakozók az autójuk rendszámát készülnek leadni, hogy ne kelljen megfizetniük a 2013-as adót.

A közlekedési minisztérium adatai szerint az idén decemberben 70 ezer autót vontak ki a forgalomból Görögországban, 15 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban. (Tavaly egész évben 250 ezer autót vontak ki a forgalomból Görögországban.) A határidő lejártáig, péntekig az autótulajdonosoknak még csak 60 százaléka fizette meg a közlekedési adót. A minisztérium ezért fontolóra vette a fizetési határidő meghosszabbítását - jelentette pénteken az ERA közszolgálati rádiócsatorna.

Szakszervezeti becslések szerint a bevezetett pénzügyi megszorítások miatt 2009 óta 30 százalékkal csökkent a görögök jövedelme. Az ország lényegében 2010 óta csődben van, az IMF és az Európai Bizottság, valamint az Európai Központi Bank 2010 májusában mentette meg először a súlyosan eladósodott országot a hivatalos államcsődtől, majd tavaly újabb mentőcsomag kellett, ezekért cserében kemény megszorításokat vártak el, a görög kormányok pedig össze is állítottak egy sor kiadáscsökkentést, adóemelést.