Májusig kell lenullázni a tavalyi Szép-kártyát

Vágólapra másolva!
Öt hónap haladékot kaptak azok a Szép-kártya-tulajdonosok, akik még mindig nem tudták elkölteni a kártyára 2011-ben feltöltött összeget. Ha május 31-ig sem találják ki, hogy mire költik, visszakerül a pénz a munkáltatóhoz.
Vágólapra másolva!

Meghosszabbította a kormány a Szép-kártyákra feltöltött összegek felhasználásának határidejét - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium szombati közleménye. A kormányrendelet módosítása értelmében 2013. május 31-ig lehet fizetni a 2011-ben feltöltött Szép-kártyákkal. Az új szabályozással azoknak biztosítanak lehetőséget 2013 turisztikai előszezonjában az elektronikus utalványösszeg beváltására, akik a 2011-ben kibocsátott kártyájukon lévő juttatást még nem tudták elkölteni - írja a közlemény.

Az eredeti szabályozás szerint a kibocsátást követő naptári év december 31-ig nyílt lehetőség a kártyán található összeg felhasználására.

A rendeletmódosítás előírja azt is, ha a munkavállaló a meghosszabbított határidőn belül sem költi el a kártyára feltöltött keretet, a kártyakibocsátó a lejáratot követő 30 napon belül visszautalja a maradványösszeget a munkáltatónak, aki dönthet annak további felhasználásáról.