Ma reggel tette közzé a MOL az Irak kurdisztáni régiójában található Akri-Bijeel blokkban zajló kutatásainak eredményét. A főbb eredmények az alábbiakban foglalhatók össze:
• A Bakrman-1 kutatófúrás második tesztje során napi 2616 hordó olaj és 1070 hordó olajegyenértékes gáz jött a felszínre. A kútban a tervek szerint 5 további teszt fog befejeződni áprilisig.
• A Gulak-1 kutatófúrás befejeződött, miután a negyedik teszt során kevés olaj jött a felszínre azt követően, hogy a megelőző tesztek negatívak voltak. A kút felfüggesztésre kerül.
• A Bijell-1 próbatermeltetésének előkészítése jelenleg is tart és a tervek szerint értékesíthető szénhidrogén termelés első alkalommal 2013 májusában várható.
• A Bijell-3 lehatároló kútból, amely a tervezett mezőlehatárolási program geológiai szempontból leginkább kockázatos eleme volt, a kútteszt során mérhető mennyiségű szénhidrogén nem került a felszínre, ezért a kút várhatóan felhagyásra kerül.
• A MOL széleskörű mezőlehatárolási programja idén tovább folytatódik és 2013 első féléve során a folymatban lévő Bijell-7 mellett további két lehatároló fúrás (Bijell-2, Bijell-5) mélyítése veszi kezdetét. Továbbá a harmadik negyedévben fog elindulni a Bijell-4 és Bijell-6 fúrás.
A Bijeel-blokk (forrás: MOL)
A KBC Securities olajipari elemzőjének véleménye szerint az eredmények nem meglepőek, nagyjából ezekre számíthatott a piac is. Negatív eredmének azoknál a kutató és lehatároló fúrásoknál érkeztek (Gulak-1 és Bijell-3), amelyek kockázatosabbak voltak, ezért ez nem olyan nagy érvágás. Az elemző szerint a Bakrman-1 tesztje során felszínre hozott szénhidrogén mennyiségek alapján a MOL kitermelhető mennyisége felfelé módosulhat.
Az elemző szerint egyelőre nehéz konklúziót levonni, mivel nem lehet tudni mennyivel nő a Bakrman-1 eredmények hatására a MOL által kitermelhető szénhidrogén mennyiség, de az elemző nagyjából 450-550 forintos értéket tulajdonít az eredményeknek.
A MOL továbbra is semleges minősítésen van a KBC-nél annak ellenére, hogy a jelenlegi 4,9-szeres EV/EBITDA alapú árazás viszonylag kedvezőnek tűnik. A semleges ajálás oka a társaságot körüllengő bizonytalanságok (főleg a cég magyar és horvát tevékenységeivel kapcsolatban).
Eltűnt a katalizátor?
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a MOL kapcsán az utóbbi időben az elemzők mindig a kurdisztáni fejleményeket tartották a legfontosabb katalizátornak. A mostani bejelentés azonban nem tartalmazott igazán nagy újdonságokat, ezért kereskedési szempontból most kevésbé lehet érdekes a MOL. A KBC elemzője január végi riportjában pont azt emelte ki, hogy rövid távon a kurdisztáni fejlemények okozhatnak némi pozitív árfolyam reakciót, ugyanakkor hozzátette, hogy közép távon viszont nem igazán látszik olyan tényező, ami folytatódó árfolyamemelkedést válthatna ki.
Nemrég a Dana Gas MOL-pakett értékesítése borzolta a kedélyeket és váltott ki heves paici reakciót, ezáltal a MOL árfolyama a 17 500 forintos szint alá is benézett. Azóta azonban visszakorrigált a 18000 forintos szint közelébe, ami egyébként pont a KBC Securities által becsült fair részvényérték.
MOL