Rendkívül komoly döntést hozott a napokban a Royal Dutch Shell olajtársaság menedzsmentje: az alaszkai kutatási projektjüket leállítják, hiába fektetett bele a projektbe dollár milliárdokat a vállalat. A társaság a közleményben kiemelte, hogy csak a 2013-as évre vonatkozóan szüneteltetik az Alaszka északi partjainál folyó tevékenységet.
A Shell már 5 milliárd dollárt fektetett az alaszkai operációba, de még nem sok eredményt ért el, pedig ezen a területen mintegy 25 milliárd hordónyi olaj húzódik a geológiai adatok szerint a felszín alatt. A cégnek továbbá a környezetvédőkkel is meg kellett küzdenie, akik nem nézik jó szemmel az olajvállalatok tevékenységét az érintetlen természetben. Ráadásul a Shellnek a berendezések beszerzésével is gondjai voltak a szigorú szabályok miatt.
A Shell amerikai operációjának vezetője szerint nem külső nyomás miatt szüneteltetik az alaszkai tevékenységet. Marvin Odum cáfolta azt is, hogy a márciusban megjelenő sarkköri olajkutatásról szóló kormányzati tanulmány miatt hozták volna meg a döntést.
Az olajvállalat ugyanakkor nem tett le az alaszkai tevékenységről, hosszú távra terveznek. A cég közleménye szerint a következő évtized közepére már kereskedelmi mennyiségű olaj származhat a régióból.
Royal Dutch Shell (London)