Perek tucatjait indította az adóhatóság olyan cégvezetők és tulajdonosok ellen, akik egykori bedőlt cégeikkel köztartozásokat hagytak hátra - írja a Magyar Nemzet. A napilapnak Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője azt mondta, hogy a perek próbapereknek is tekinthetők. Ha siker koronázza a NAV próbálkozását, a jövőben tömegével indulhatnak ilyen eljárások.
Eddig hatvan eljárás indult, ezek mintegy 200 millió forintról szólnak. Van, hogy pár millió forint elmaradt adót, járulékot, illetéket szeretne bevasalni az adóhivatal, de több esetben több tízmillió forintnyi tartozásért harcol a hatóság. Több pert már megnyert a NAV.
A szóvivő elmondta, olyan eset is előfordult, amikor a per hírére az egykori cégvezető jelentkezett az adóhatóságnál, és rendezte a tartozást.
Az adóhatóság dolgát némiképp nehezíti, hogy minden esetben két per indítását kell kezdeményeznie. Az első eljárásban a bíróság arról határoz, egyáltalán perbe fogható-e a cég korábbi tulajdonosa vagy a vezetője, megállapítható-e a felelőssége. A második eljárásban kerül szóba az állam kárának megtérítése.
Tavaly év végén több mint 1400 milliárd forintot követelt az adóhatóság a felszámolás alatt álló vagy más okokból tevékenységet nem végző vállalkozásoktól. Ezektől pénzt szedni nem egyszerű.