33 hónapos csúcsa közelében a Nikkei
Amerikai társaikhoz hasonlóan nem mutatnak jelentősebb elmozdulást az ázsiai részvényindexek, melyek közül a legtöbb tegnapi záróértéke körül mocorog. A tőzsdéken a kissé eseménytelebb kereskedés annak tudható be, hogy javában zajlik a kínai újév, emiatt a kínai börze egész héten zárva tart. Emelett ma Hong Kongban, Szingapúrban, Tajvanon és Malajziában sincs üzletkötés. Ezen túl a befektetők Obama hagyományos, mai State of the Union beszédét várhatják, ahol az elnök értékelni fogja az Egyesült Államok helyzetét.
Nem úgy Japánban, ahol a Nikkei közel 2 százalékos menetelésével kiemelkedik társai közül, mely így visszaugrott 33 hónapos csúcsa közelébe. Erősödését annak is köszönheti, hogy az amerikai kincstár egyik befolyásos személye elmondta, az Egyesült Államok támogatja Japán küzdelmét a defláció ellen, és helyesli az ezt elősegítő, jengyengítő laza monetáris politikájukat. Ráadásul a japán gazdasági miniszter is bíztató szavakat fogalmazott meg hétvégén, és elmondta, március végére 13 ezer pontos Nikkei értéket szeretne látni. Ennek elérésére lépéseket is tervez.
A jen közel három éves mélypontja környékén mozog a dollárral és az euróval szemben, ami kedvező hatással van az exportáló cégek eredményére, és versenyképességére. Gyakorlatilag ennek tudható be a Nikkei száguldása.
Nikkei értéke (pontban)
A dél-koreai Kospi kisebb gyengülést szenvedett ma el, amiben részben Észak-Korea újabb nukleáris rakétakísérlete miatti aggodalmak játszanak szerepet. A kommunista hatalom mai tesztjét az Egyesült Államok is elítélte, és erőszakosnak minősítette. Ezen túl figyelmeztettek, hogy tovább destabilizálhatja a térséget.
Emeli osztalékfizetését az Icahn Enterprises
Makroadatok és fontosabb gyorsjelentések iányában kissé eseménytelenebb kereskedés zajlott az amerikai tőzsdéken, ahol a részvényindexek alacsonyabb forgalom mellett csorogtak lejjebb. A veszteségek ugyanakkor nem voltak jelentősek, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt 0,06 százalékos, a Dow Jones pedig 0,16 százalékos mínuszt szedett össze.
A mérsékelt gyengülés hátterében az állhat, hogy a befektetők kissé óvatosabbak lehetnek az elmúlt időszak nagyobb emelkedései után, az S&P 500 ugyanis az elmúlt hat hetet a pozitív tartományban fejezte be, és ötéves csúcsára jutott. A Dow Jones is öt éve nem látott magasságokig jutott az elmúlt napokban, míg a Nasdaq 2000 novemberében zárt utoljára olyan magas szinten, mint az elmúlt pénteken.
Az S&P 500 szektorai közül tízből három volt képes bővülésre, a legjobban a pénzügyi cégek papírjai teljesítettek, leginkább a Bank of America 0,9 százalékos, valamint a Citigroup és a Wells Fargo 1,1 százalékos erősödésének köszönhetően.
A technológiai szektor szereplői közül a Facebook 1 százalékot gyengült annak ellenére, hogy a Financial Times szerint ma mutatják be az első olyan Facebook alkalmazást, mely bankszámlák közötti átutalást tesz lehetővé nemzetközi szinten. Esésének hátterében az állhat, hogy a részvényekre vonatkozó célárát a Bernstein 33 dollárról 27 dollárra csökkentette, és a korábbi felülteljesítés helyett már csak piaci teljesítményt vár tőle.
A BlackBerry részvényei is rosszul teljesítettek, 4,6 százalékos mínuszban zártak, mivel a Home Depot a társaság készülékeit iPhone-ra cseréli.
A milliárdos aktivista befektető, Carl Icahn vezette Icahn Enterprises 4 dollárra emeli az éves osztalékfizetést a korábbi 1,4 dollárról. A részvény tegnap közel 15 százalékot emelkedett a hírre, bár nagyon alacsony a cég közkézhányada.
A gyorsjelentési szezon ma újra be fog pörögni, 13 S&P 500 komponens teszi majd közzé számait. Piacnyitás előtt a legnagyobb figyelmet a Coca-Cola és a McGraw-Hill kaphatja. Piaczárás után pedig a Western Union számol be előző negyedéves teljesítményéről. Ezen túl Barack Obama State of the Union beszédét várhatják türelmetlenül a piaci szereplők.
Makroadatokból viszont ma is hiány lesz, csupán a Fed fog 2,75-3,5 milliárd dollár értékben rövid lejáratú állampapírokat vásárolni.