Vágólapra másolva!
Kisebb erősödések után több éves csúcsára mászott tegnap az amerikai S&P 500 és a Dow Jones részvényindex, melyek számára már nincsenek messze mindenkori csúcsaik. Mindkét benchmark 2007 óta nem látott szinteken fejezte be a kereskedést. Fontosabb makroadat tegnap nem látott napvilágot, így a befektetők Barack Obama esti, State of the Union beszédére, valamint Tim Cook egyik előadására figyelhettek. Ázsiában továbbra is a kínai újévet ünneplik, így egyes börzék még mindig zárva tartanak. Ahol zajlik a kereskedés, ott inkább a vételi kedv dominál, a japán Nikkei viszont kissé lemaradt társaitól a tegnapi száguldása után, amiben a "devizaháború" éleződése is szerepet játszik.Európában nem lehet nagyobb elmozdulásokra számítani nyitás után, a határidős indexek alapján a tegnapi záróértékek körül indulhat a nap.
Vágólapra másolva!

Korrigált a Nikkei

Továbbra is csupán "félgőzzel" üzemelnek az ázsiai tőzsdék a kínai újév ünnepe miatt, mivel a hongkongi, tajvani és kínai piac még mindig zárva tart. A többi börzén viszont többnyire emelkedéseket lehet látni, a japán Nikkei viszont kissé leszakadt társaitól a tegnapi nagyobb száguldása után. Erősödését nem segíthette az sem, hogy a G7-es országok képviselői tegnap közleményben jelezték, továbbra is aggódnak a jen erőteljes gyengülése miatt. A vezető nagyhatalmak közölték, a fiskális és monetáris politika nem irányulhat közvetlenül a devizák leértékelésére. Több ország is arról panaszkodik -főleg Franciaország-, hogy az erős deviza miatt az exportra termelő vállalataik versenyhátrányba kerülnek a világpiacon.

A japán fizetőeszköz ugyanis 3 éves mélypontja körül mozog a dollárral és az euróval szemben, mivel a Bank of Japan a jen gyengítése révén kívánja felpörgetni az inflációt és a gazdaságot. A jen ma egyelőre nem esett tovább, és kisebb erősödésre képes ma, ami az exportcégek részvényein elért profitok realizálására sarkalja a befektetőket. Emiatt a Nikkei ma 1 százalékkal került lejjebb, és kissé eltávolodott 33 hónapos csúcsától.

Nikkei értéke (pontban)

Forrás: [origo]

A Nikkei gyengülésében az is szerepet játszhat, hogy a piaci szereplők inkább kivártak a japán jegybank holnap véget érő kétnapos ülése előtt, ami után a várakozások szerint nem fognak újabb monetáris élénkítő programot bevezetni.

Rajta kívül a dél-koreai Kospi viszont remekül teljesít, és másfél százalékos bővülésre képes.

Forrás: [origo]

Lemaradt a Nasdaq

Fontosabb makroadatok híján vállalati hírek mozgatták tegnap az amerikai piacokat, ahol a részvényindexek kisebb emelkedésre voltak képesek. Az elmúlt napok erősödései után az S&P 500 és a Dow Jones is 2007 óta nem látott csúcsán fejezte be a kereskedést. A Dow 0,3 százalékos pluszával a lélektani 14 ezer pont felett zárt, és már csak 1 százalékkal van lejjebb mindenkori legmagasabb záróértékétől.

Tőlük kissé lemaradt tegnap a Nasdaq, mely egész napos gyengélkedése után 0,2 százalékos esést hozott össze.

Barack Obama piaczártás utáni State of the Union beszéde nem mozgatta már meg a börzéket, melyen az elnök elmondta, 9 dollárra akarja emelni a minimum órabért az USA-ban a jelenlegi 7,25 dollárról. Ezen túl Obama szorosabbra fűzné a kereskedelmi viszonyt az EU-val azért, hogy az exportot erősítsék és munkahelyeket teremtsenek.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai közül tízből hét volt képes bővülésre, és a legjobban a pénzügyi vállalatok papírjai teljesítettek. Ebben nagy szerepe volt a Citigroup 2,8 százalékos, valamint a Bank of America 3,3 százalékos drágulásának.

A technológiai részvényeket leginkább az Apple 2,5 százalékos gyengülése húzta lejjebb. A cég vezérigazgatója, Tim Cook tegnap egy konferencián tartott beszédében közölte, aktív tárgyalásokat folytatnak a 137,1 milliárd dolláros készpénzállományról, hogy azt miként jutassák vissza annak egy részét a befektetőknek. Kijelentette, hogy erőteljesen megfontolják David Einhorn javaslatát egy új részvényosztály kibocsátásával kapcsolatban. Cook nagyon innovatívnak véli az Apple-t szerinte, sohase voltak ennyire jó formában.

Forrás: [origo]

A General Electric papírjai 3,6 százalékos ugrással reagáltak arra a hírre, hogy a társaság 10 milliárd dollárral, 35 milliárd dollárra emeli azt a részvény visszavásárlási programot, melyet 2013-ban akar végrehajtani. A társaságnak a korábban elkezdett részvényvásárlásokból még 23 milliárd dollárnyi hátravan.

A gyorsjelentési szezon ma is folytatódni fog, többek között a Cisco, a Dean Foods és a MetLife is közzéteszi számait. Ezen túl makroadatokból sem lesz hiány, a kiskereskedelmi forgalom és import árindex januári alakulását egyaránt fél háromkor fogják nyilvánosságra hozni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!