Az amerikai részvénypiacok kijavították a korábbi kisiklást és szép pluszokkal zárták a pénteki napot. A jó hangulat kitartott az európai piacok nyitásáig, az optimizmus visszatért nemcsak a részvények, hanem a többi eszközosztály piacára is. Ismét gyengül a dollár, így a főbb termékeknél már szép emelkedéseket látunk.
Szerdán 1558 dolláron is volt az arany árfolyama, több mint 30 dollárral tudott feljebb kerülni.
Arany árfolyama (dollár/uncia)
A palládium 708,8 dolláros mélypont után 750 felett jár és a platina is 30 dollárt dolgozott le a veszteségeiből. Szép visszapattanás a nemesfémektől, de az árak még mindig elmaradnak az egy vagy két héttel ezelőtti szintektől. A leggyengébben az ezüst muzsikál: 32 dollárról fordult le, és még mindig küzd a 29-es szinttel.
Ezüst árfolyama (dollár/uncia)
Hasonló pályát írt le a brent és a WTI crude olaj is. Két nap intenzív áresést próbálnak kiheverni viszonylag visszafogott eredményességgel. A brent esetében a közel 4 dolláros beszakadásból 1,20 dollárt sikerült ledolgozni. A WTI crude még ennél is gyengébb: 5 dollárt veszített a hét múlt elején mért értékéből és alig több mint egy dollárt tudott javítani.
Brent nyersolaj árfolyama (dollár/hordó)
Távolodik a 17,67 centes mélypontjától a cukor árfolyama, 18,32 centen jár ma délelőtt. A visszatérő vevők abban bíznak, hogy az alacsony árak miatt sok brazil feldolgozó növeli etanol előállítását, amely csökkenti a nyerscukor piacán várható kínálati többletet.
Cukor árfolyama (dollár/font)
Nem sikerült az 1500 centes szint áttörése a szójának. Az egészen péntekig - a többi árupiaci terméktől elszakadva - szépen emelkedő termény a megjelenő készletadatok hatására 1440 alá esett és ma délelőtt is 1450 alatt mozog.
Szója árfolyama (dollár/véka)