Milliárdokat spórolhatnának a cégek a villanyszámlán

Vágólapra másolva!
Egy 2008-as szabály alapján visszamenőleg is visszajár pénz.
Vágólapra másolva!

Évente több milliárd forintot dobnak ki a vállalkozások azért, mert nem tudják, hogy kérhetik átminősítésüket kisfeszültségűből kisközépfeszültségű fogyasztóvá - írta a szakértők alapján a Népszabadság.

A lap szerint több tízezer cég élhetne a lehetőséggel, amelyet ha megtesznek, akkor 15 százalékkal csökkenthetnék a villanyszámlájukat. A lehetőséget az adja, hogy sok olyan vállalati fogyasztó van, amely csupán néhány méterre van a középfeszültséget kisfeszültséggé alakító transzformátortól.

A lap azt is írta, hogy első körben sok szolgáltató visszautasíthatja az átminősítési kérvényt, de szakértő segítségével sikerrel kérhető az átminősítés. Egy 2008 óta élő szabály szerint a transzformátorhoz közel eső nem lakossági fogyasztókat a szolgáltatóknak kellene beazonosítani, de a lap szerint nem teszik ezt, mert bevételkiesést jelentene számukra. Sőt, a 2008-as szabály alapján visszamenőleg jár az olcsóbb áram a cégnek, akik még nem minősíttették át magukat.

Az E.On a lapnak azt mondta, 2008 óta 9 milliárd forintot takarítottak meg a cégek ezzel a módszerrel, de az átminősítések száma egyre csökkent. Az Elmű-Émász szerint nem minden fogyasztónak jelent jobb tarifát az átállás. Ők állításuk szerint több ezer ügyfelet tájékoztattak már, de egyoldalúan nem módosítják a szerződést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!