Sokat köszönhet Hollywood Tony Starknak, ugyanis a Vasember nemcsak, hogy ismét megmentette világot, de egyenesen a csúcsra lőtte az amerikai filmipar jegyértékesítésből származó bevételeit. Bár egyelőre még a 2012-ben elért 10,837 milliárd dolláros értékesítési adat jelenti a mindenkori rekordot, ennek megdöntéséhez a legfrissebb adatok szerint már 3 millió dollárra sincs szükség.
A hátrány gyakorlatilag játszi könnyedséggel ledolgozható, elég csak a mozikban futó filmekre néhány pillantást vetni. Csak egy kis ízelítőként A Wall Street farkasa, illetve A hobbit is igen jól teljesít.
A filmipar kiugró teljesítménye nem számít újdonságnak, hiszen már rekordot tartogató a nyári moziszezon után látni lehetett, hogy idén is jó évet zárhatnak az amerikai filmstúdiók.
Hollywood sikerességét jól mutatja az is, hogy idén már 12 film bevételei haladták meg a 200 millió dolláros álomhatárt Észak-Amerikában, míg tavaly még csak 11, 2011-ben pedig csupán 7 film büszkélkedhetett hasonló érdemekkel.
Némileg árnyalja az összképet, hogy az eladott jegyek száma alapján idén sem sikerül megdönteni a 2002-es csúcsot, amikor is 1,58 milliárd jegy talál gazdára. Idén ez egyelőre 1,35 milliárdon áll.
Nem tudták Vasembert letaszítani a trónról
Nem véletlen, hogy Vasembernek sokat köszönhet Hollywood, hiszen a hősfilm legújabb epizódja több mint 400 millió dollárt hozott a konyhára csak az USA-ban, illetve Kanadában együttvéve. Ezzel a teljesítményével pedig az idei legnagyobb bevételt szállította, jókora hasznot hozva ezzel a Walt Disney-nek.
Ráadásul minden idők ötödik legnagyobb értékesítési adatával is Tony Stark büszkélkedhet. Korábban olyan nagysikerű filmek büszkélkedhettek az év legjobbja címmel, mint az E.T. (1982), a Beverly Hills-i zsaru (1984), vagy a Jurassic Park (1993).
Nem sokkal szorult a második helyre Az éhezők viadalának második epizódja, a Futótűz sem, amely minden idők legjobb novemberi debütálását produkálta. A 158 millió dolláros nyitóhétvégével – melyet csupán a Vasember 3 tudott felülmúlni – azonban nem sikerült elkápráztatni a befektetőket, aminek következtében a Lions Gate filmstúdió árfolyamára is komoly nyomás helyeződött. Ebben komoly szerepe lehet annak, hogy egyes elemzői vélemények szerint akár 170-180 millió dollárt is hozhatott volna a konyhára a nyitányon a film. Ráadásul ezt azóta sem sikerült kihevernie.
Persze Hollywoodban sem fenékig tejfel az élet, hiszen az óriási kasszasikerek mellett akadtak komoly csalódást keltő filmek. Ilyen a Disney bukása A magányos lovassal, amely mintegy 160-190 milliós buktát tartogatott a filmstúdió számára.
Rajt-cél győzelmet aratott a Lions Gate
A csúcsra futó jegybevételek a nagy filmstúdiók teljesítményére is kedvezően hat, elég csak a tőzsdei grafikonokra nézni. A filmes berkekben mozgó cégek részvényei egytől egyig impozánst képet festenek. Bár a Lions Gate sokat bukott azóta, hogy nem sikerült a Futótűznek hoznia a várakozásokat, még így is a legsikeresebb filmipari papírnak számít 2013-ban a maga 83 százalékos növekedésével.
Néhány fontosabb cikk a témában: