Fricskát kapott az Apple a Nokiától

Vágólapra másolva!
Rekord idő alatt adott túl legújabb csúcstelefonjain a Nokia Kínában, a finn mobilcégnek hosszú idő után először tehát úgy tűnik, sikerült egy valóban sikeres prémium készüléket piacra dobnia. A részvény szárnyalásának hátterében a kínai terjeszkedés mellett a lassan, de biztosan javuló amerikai pozíciók is meghúzódnak.
Vágólapra másolva!

7,25 százalékot ugrott ma a Nokia árfolyama a helsinki tőzsdén, ezzel az EuroStoxx600 legjobban teljesítő részvények. A New York-i kereskedésben is 3,5 százalék feletti emelkedést mutat az árfolyam. A háttérben nem kizárólag az amerikai költségvetési megállapodás miatti eufória áll, hanem a cég legújabb csúcstelefonjának kirobbanóan jó kínai teljesítménye. Sajtóértesülések szerint ugyanis a Lumia 920T névre keresztelt modell újabb szállítmánya nem több mint 20 perc alatt fogyott el Kínában, míg a piaci bevezetés után az első adagon 2 óra alatt adott túl a társaság.

A Nokia nagy előnye Kínában, hogy sikerült megállapodnia a több mint 700 millió ügyfelével a világ legnagyobb mobilszolgáltatójának számító China Mobile-lal a Windows Phone 8 operációs rendszert futattó Lumia 920-as forgalmazásáról. Ez a "skalp" még hiányzik a nagy rivális Apple-nél, a cég egyelőre nem tudott megállapodni a határozott árcsökkentést követelő mobilóriással, így viszont meglehetősen felemás a jelenléte a legnagyobb növekedést kínáló kínai piacon.

A Nokia piaci megítélése markánsan megváltozott az elmúlt hónapokban, javarészben a Microsofttal kötött megállapodás eredményeként piacra dobott Lumia készülékek, azon belül is a csúcskategóriát képviselő Lumia 920 miatt. A részvény a tavaly júliusi mélypont óta 130 százalékot, csak tavaly november végétől számítva is 50 százalékot emelkedett.

Az amerikai Trefis elemzőcég részben a látványos kínai start miatt 4,5 dolláros - nagyjából 3,38 eurós - fair értéket fogalmazott meg a részvényre. Az indoklásban az egyre kedvezőbb ázsiai pozíciók mellett azt is kiemeli az elemzés, hogy a Nokia egyre gyümölcsözőbb kapcsolatot alakít ki az a meghatározó amerikai mobilszolgáltatókkal, a sokáig kizárólagos iPhone-partner AT&T például egyedül a Lumia 920-at kínálja ingyenesen a dolgozóinak, ezzel is erősítve a márka ismertségét.

A Windows Phone operációs rendszer fogadtatása ezzel együtt is inkább vegyes, egyelőre nem tudott számottevő piaci részesedést kihasítani az okostelefon-piacon. A legfőbb akadályt egyelőre az elérhető alkalmazások relatíve szűk köre jelenti, legalábbis az igen fejlett iOs és Android alkalmazáskínálathoz képest. Az elmúlt hónapok fejleményei alapján ugyanakkor ez a szakadék gyorsan szűkülhet.

Nokia (Helsinki)