Csak Obamára vár a szakadék elkerüléséről szóló törvény

Vágólapra másolva!
Az amerikai képviselőház is megszavazta a költségvetési szakadék elkerülését célzó, a vagyonosabbak adóztatásáról szóló javaslatot, így azt már csak Barack Obama elnöknek kell aláírnia.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok republikánus többségű képviselőháza is jóváhagyta kedd éjjel az úgynevezett "költségvetési szakadék" elkerüléséről kötött kétpárti megállapodást, amely így már csak az elnök aláírására vár.

A 257 szavazattal 167 ellenében megszavazott törvénnyel elkerülhetővé válnak azok a jelentős adóemelések és költségvetési megszorítások, amelyeknek a korábbi tervek szerint az idei évtől kellett volna életbe lépniük, és amelyek 2013-ban újabb recesszióval fenyegették a világ legnagyobb gazdaságát. A demokrata többségű szenátusban egy nappal korábban elsöprő többséggel szavazták meg a megállapodást. A megállapodás szerint a költségvetési deficit csökkentése érdekében a tehetősebbek - azaz az amerikai lakosság két százaléka - adóterhei növekednek. (A költségvetési szakadékról itt olvashat bővebben.)

A két hónapja újraválasztott Barack Obama elnök, aki mindezt jelentős politikai sikerként könyvelheti el, a döntés után leszögezte, hogy nem kívánja megismételni a tavalyi év megosztó kongresszusi vitáját a hitelfelvételi plafonról.