A vállalkozók nem tülekednek az új adókért

Vágólapra másolva!
A kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) összesen több mint 47 ezren, a kisvállalati adóra (kiva) mintegy 5 ezren jelentkeztek be eddig - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A kormány azt remélte, félmillió vállalkozást átcsábít a két új adóval.
Vágólapra másolva!

A NAV január 2-i állapotot tükröző adataiból kiderül, hogy katára összesen 47 361 bejelentkezés történt, míg a kisvállalati adóra vonatkozóan 5101 adatlap érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. A katára bejelentkezők döntő többsége - több mint 37 ezren - egyéni vállalkozók.

A kormány tavaly decemberben közölt várakozásai szerint idén mintegy félmillió vállalkozás választhatja az új, január 1-jétől élő adónemeket.

A kata - amelynek hatálya alá bármikor szabadon be lehet jelentkezni - a 6 millió forint alatti bevételű, legkisebb vállalkozások számára jelenthet egyszerű és adómegtakarítást jelentő adózási módot. A kisadózást az egyéni vállalkozók, az egyéni cégek és kizárólag magánszemély taggal rendelkező bt.-k és kkt.-k választhatják.

A főállású kisadózók után fizetendő adó havi 50 ezer forint, a nem főállásúak után 25 ezer forint. Ez kiváltja a vállalkozás társasági adóját, valamint a kisadózóként bejelentett magánszemélyek személyi jövedelemadóját, járulékait és a rájuk tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adót, sőt az egészségügyi és a szakképzési hozzájárulást is. A helyi iparűzési adót is meg lehet váltani egy fix összeggel.

A kiva - amelybe január 15-ig lehet bejelentkezni - több adónemet, így a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást és a társasági adót is kiváltja. Ezt az adónemet azok a vállalkozások választhatják, amelyeknél a foglalkoztatottak száma a bejelentkezés adóévében nem haladja meg a 25 főt, a mérlegfőösszeg és az éves árbevétel (külön-külön) pedig az 500 millió forintot.