Osztrák riválist kaphat a Magyar Posta

Vágólapra másolva!
Kilenc másik uniós tagállam mellett Magyarországon is megnyílt a postai szolgáltatások piaca, egy osztrák versenytárs már be is jelentkezett. Az árleszorító versenyre még várni kell.
Vágólapra másolva!

Január 1-jétől megnyílt az 50 grammnál könnyebb küldemények piaca tíz uniós tagországban (Magyarország, Csehország, Románia, Lengyelország, Málta, Ciprus, Görögország, Lettország, Litvánia, Luxemburg). Csak a bélyegkibocsátás és a hivatalos iratok kézbesítése területén marad meg a monopólium - írja a csütörtöki Világgazdaság.

Noha elvileg már semmi akadálya, hogy riválisokat kapjon a Magyar Posta, eddig csak az osztrák állami posta magyarországi leányvállalata, a Feibra jelezte, hogy érdekelné a magyar piac. A cég szerdán adta be a piacra lépési kérelmet a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak (NMHH). Mivel ezt a tervezett indulás előtt 45 nappal kell megtenni, február végi indulással lehet kalkulálni.

A verseny hatásai várhatóan később lesznek csak érezhetők, az új év egyelőre csak áremelést hozott, bár a Magyar Posta a lakosság által leggyakrabban igénybe vett szolgáltatások árát átlagosan az inflációnál kisebb mértékben emelte.