Hadat üzentek a franciák az offshore-lovagoknak

Vágólapra másolva!
Franciaország január 1-jei hatállyal új intézkedést vezetett be a svájci adóparadicsomba menekülő adóalanyai ellen, és ez súlyos pénzügyi következményekkel járhat rájuk nézve - írta a Le Temps című francia lap.
Vágólapra másolva!

A francia számvevőszék ettől az évtől nem teszi lehetővé a Franciaországban jövedelemre szert tevő, de Svájcban bejegyzett adóalanyok számára, hogy kihasználják a kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezmény adta lehetőséget, és csupán az alpesi országban fizessenek személyi átalányadót, amely alacsonyabb, mint a franciaországi. Ezzel a lehetőséggel 40 éven át élhettek a franciák.

A tavalyelőttig érvényben lévő adószabályok értelmében egy Svájcban bejegyzett adóalany csak 15 százalékos adót fizetett minden franciaországi jövedelme után, míg aki nem tudta kihasználni a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt, az 30 százalékkal adózott. A szomszédos országokból érkező bírálatok hatására Svájc tavaly 30 százalékkal megemelte az átalányadó szintjét, ám az még így is előnyős maradt az adózóknak.

Philippe Kenel adóügyekre specializálódott svájci ügyvéd a francia lapnak nyilatkozva azt mondta: ha Párizs ki akar zárni a kétoldalú egyezményből minden olyan franciát, aki svájci adóalany, akkor ezzel öngólt lő, mert ezek az emberek "minden kapcsolatukat meg fogják szakítani" hazájukkal, hogy Svájcban menedékre találhassanak.

Svájcban 2010 végén 5445 olyan multimilliomos külföldi állampolgárt - köztük mintegy 2000 franciát - tartottak számon, aki átalányadóként fizetett személyi jövedelemadót.