Vágólapra másolva!
Vegyesen indult a hét az európai piacokon az ázsiai tőzsdék enyhe esései után, melyekhez hasonolóan az öreg kontinensen is profitrealizálásba kezdhettek a befektetők az év eleji nagyobb rali után. A piaci szereplők figyelme az EKB és a Bank of England eheti ülésére irányulhat, ahol többek között az irányadó kamatrátákról is döntenek az érintettek. A bankok viszont kiemelkedően teljesítenek, mivel az európai jegybankok vezetői és a fő banki szabályozók vasárnapi ülésükön a Basel III bevezetésének elhalasztásáról döntöttek. Itthon a BUX kisebb mínusszal kezdett, melyet már el is tűntetett, és pénteki záróértéke körül mocorog.Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Profitrealizálás miatt ereszkednek az ázsiai börzék
Vágólapra másolva!

Mégis a Getronics lehet a befutó

Kisebb gyengüléssel kezdte a hetet a magyar részvényindex, mely délelőtt kezdi eltűntetni veszteségeit, és már pénteki záróértéke körül tanyázik. A régióban kissé kiemelkedik a cseh PX és az osztrák ATX index, melyek mérsékelt pluszokat mutatnak.

Forrás: [origo]

A BUX-ot leginkább a Magyar Telekom és az OTP gyengülése húzza lejjebb. A telekomcéget az a hír hátráltathatja, hogy a Népszabadság értesülései szerint az elektronikus útdíjtender győztesének, a Getronicsnak a bebetonozásán dolgozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ezzel újra kifúrhatják a Magyar Telekom leányát, a tenderen második helyezett T-Systemet a projektből, mely a múlt héten jelezte, hogy beugrana a győztes helyére. Ezek után a telekomcég kisebb, 0,3 százalékos mínuszban indított.

A bankpapír pedig 0,2 százalékkal került lejjebb. Rajtuk kívül viszont a MOL kissé erősödni tud, bár csak mérsékelten került feljebb. A Richter pénteki záróértéke körül mocorog, míg az Egis 0,6 százalékot drágult.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül a Plotinusra még nem született kötés. A cég egy részvényre jutó saját tőkéje 1814 forint volt az év végén az egy hónappal korábbi 1720 forintot követően, igaz, december 21-én 1860 forinton is járt az érték.

Az E-Star már 4 százalékot esett, melynek hitelezői péntekig regisztrálhatják magukat a vagyonfelügyelőnél. Akik ezt elmulasztják, azok nem vehetnek részt a február eleji egyezségkötésben.

További hír, hogy vélhetően február közepéig derülhet fény az új jegybankelnök személyére a korábbi évek tapasztalatai szerint - írja a Portfolio.hu. Legkésőbb a jelenlegi jegybankelnök, Simor András március 3-i mandátumának lejártáig kell kinevezni az új MNB-vezért. A legutóbbi sajtóértesülések szerint egyelőre Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kinevezése a legvalószínűbb forgatókönyv, bár Népszabadság szerint nem biztos, hogy tényleg Matolcsy lesz a befutó.

A forint az éjszakai stagnálás után újra gyengülni látszik a főbb devizákkal szemben, az euróval szembeni kurzusa a 291,5-ös szintet vette célba. A dollár/forint árfolyama 223,5 körül, a svájci franké pedig 240,9 körül mozog.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Repülnek a bankok

Az ázsiai tőzsdék kisebb esése, és a kiváló múlt heti teljesítmény után enyfelemásan kezdték a hetet az európai piacok. A mérsékelt mínuszokat valószínűleg a befektetők profitrealizálásai okozzák, melyen túl kisebb bizonytalanság is uralkodhat a börzéken az EKB és az angol jegybank eheti ülései előtt.

A jegybankok vezetői és a fő banki szabályozók (Basel Committee for Banking Supervision) abban egyetértettek vasárnapi ülésükön, hogy a szigorúbb banki tőkemegfelelési mutatók bevezetését négy évvel el kell halasztani, mivel az negatívan hatna a hitelezésre. A pénzintézetek több eszközt is használhatnak azért, hogy a szabályoknak eleget tegyenek. A Basel III-as kritériumok teljes bevezetését pedig 2019-ig eltolják.

Egy másik bizonytalanságot okozó tényező is aggaszthatja a piaci szereplőket, nevezetesen, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vajon idő előtt befejezi-e likviditásbővítő programját. A pénteki tengerentúli munkaerőpiaci adatok viszont adhatnak némi reményt, mivel a munkanélküliségi ráta nem a várt ütemben csökken, így a főleg ehhez a mutatóhoz kötött eszközvásárlási programnak még bőven lehet tere.

Európában kiemelkedően teljesítenek a bankok a Basel III kritériumokról szóló kedvező hír hatására. Az európai részvényindexek közül a legjobban az olasz FTSE/MIB teljesít, melyet így többek között a Banca Monte dei Paschi 9,8 százalékos, valamint a Banco Popolare 5,1 százalékos erősödése húz feljebb.

Forrás: [origo]

A Daimler 1,9 százalékot drágult, miután a Kínán kívüli befektetésekre szakosodott China Investment Corp 4-10 százalékos tulajdonrészt szerezhet az autógyártóban.

Az EADS nem mutat nagyobb elmozdulást, mindössze 0,2 százalékos pluszt szedett össze annak ellenére, hogy további 30 Airbus A380S típusú repülőgépre van szüksége az Emirates légitársaságnak a vállalat elnöke szerint. Az arab légitársaság korábban 90 A380-as repülőgépet rendelt az EADS-tól, melyről a Reuters a múlt héten azt írta, hogy idén rekordnagyságú megrendeléseket érhet el.