Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb vetőmaggyártó társasága, a Monsanto az elemzői konszenzushoz képest lényegesen jobb negyedéves adatokat tett közzé árbevétel és profit soron, ráadásul az éves profit előrejelzésén is javított a vállalat. 4 százalék körüli pluszban indította a napot a részvény. 
Vágólapra másolva!

Piacnyitás előtt tette közzé előző negyedéves gyorsjelentését a világ legnagyobb vetőmaggyártó vállalata, a Monsanto. A társaság éves alapon 20,5 százalékkal tudta megnövelni az árbevételt, míg az egy részvényre jutó profitot közel 170 százalékkal. Az éves növekedés mellett ráadásul az elemzőket is sikerült meglepnie a cégnek mindkét soron.

Forrás: [origo]

A menedzsment szerint főként az erős latin-amerikai és az észak-amerikai kereslet állt az árbevétel növekedésének hátterében. A dél-amerikai terjeszkedés a vezérigazgató szerint kezd kifizetődővé válni, ami hosszabb távon is pozitív lehet vállalat számára.

A Monsanto optimistábban látja a jövőt, mint korábban. 4,3-4,4 dollárra emelte a cég az éves EPS várakozását a korábbi 4,18-4,32 dolláros szintről. Ugyanakkor a megemelt érték is szerényebb a 4,43 dolláros Reuters konszenzustól.

A részvény 4 százalék körüli pluszban indította a mai kereskedést.

Monsanto (NYSE)

Forrás: [origo]