Házhoz hívja a pofont a kormány

Vágólapra másolva!
Újra közgazdászokkal tart konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök. Legutóbb 2011 novemberében kérte ki a volt jegybankelnökök, elemzők, egyetemi tanárok tanácsát.
Vágólapra másolva!

Még a parlament február 11-én kezdődő tavaszi ülésszaka előtt összehívják a kormányfő gazdasági tanácsadó testületét - tájékoztatta a Népszabadságot Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A napilap csütörtöki száma ismerteti, hogy a közgazdászokkal legutóbb 2011 novemberében találkozott Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, azt megelőzően pedig szeptemberben volt az első ülés. Akkoriban arról volt szó, hogy ez havi rendszerességű konzultációs fórum lesz.

A lap megkérdezett néhány szakembert, aki Népszabadság munkatársától értesült arról, hogy lesz újra konzultáció. Egyikük - név nélkül nyilatkozva - meglepődött azon, hogy újra kíváncsi rájuk a miniszterelnök, ugyanis megfogalmazása szerint a legutóbbi találkozó hangulata után nem számított rá, hogy megint Orbán Viktor asztalához ülhet a testület. Mint mondta, szerinte ebből a találkozóból nem lesz semmi, mert "minek házhoz hívni a pofont?". Ezzel arra utalt, hogy utolsó találkozójukon többen is kemény kritikát fogalmaztak meg a kormány gazdaságpolitikájának bizonyos elemeivel szemben, amelyek gátolják a növekedés kibontakozását - olvasható a Népszabadságban.

A tizenegyek

A korábbi tanácskozásokon részt vett Járai Zsigmond, az első Orbán-kormány pénzügyminisztere, majd 2000 és 2007 között a jegybank elnöke. Szintén meghívást kapott Szapáry György washingtoni magyar nagykövet, aki tavaly Orbán Viktor főtanácsadója volt, és Auth Henrik is, aki Járai jegybankelnöksége alatt az MNB alelnöke volt.

Ott volt még Arnold Mihály, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese; Szász Károly PSZÁF-elnök; Csaba László, a CEU tanára; Barcza György, a K&H Bank vezetőelemzője; Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem tanára; Hamecz István, a jegybank volt ügyvezető igazgatója; az OTP Alapkezelő vezérigazgatója; Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezetője, Soós Lőrinc, a Magyar Statisztikai Társaság elnöke.