Arab befektetőé lesz a Zsolnay

Vágólapra másolva!
Bachar Najari szír származású svájci-magyar üzletember nyerte a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonrészének értékesítésére kiírt pályázatot - jelentette be Csizi Péter, Pécs alpolgármestere hétfőn a baranyai megyeszékhelyen.
Vágólapra másolva!

Az alpolgármester elmondta, hogy a Magyarországon luxusórák kereskedelmével foglalkozó befektető egyedüliként tett ajánlatot a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészének megvásárlására.

Ha a pécsi közgyűlés csütörtökön jóváhagyja az ajánlatot, Bachar Najari 180 millió forintot fizet a jelenleg városi tulajdonú részvénypakettért, és félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak.

A bejelentés egybecseng a Dunántúli Napló december végi értesülésével. Akkor a lap azt írta, hogy az arab üzletembernek az egyik magyarországi munkatársa talált rá egy országos hetilapban a Zsolnay értékesítési hirdetésére. Értesüléseik szerint a pályázó két év alatt állítaná talpra a gyárat, miközben több százmillió forintos fejlesztést is vállalna, és azért fektetne be a cégbe, mert remek lehetőséget lát abban, hogy Zsolnay-termékeket szállítson az arab országokba.