Leporolták a cseh telekomcég felvásárlási sztoriját

Vágólapra másolva!
Újra leporolta a spanyol Telefónica telekomcég cseh egységnek felvásárlási pletykáját a helyi sajtó. Az Euro magazin tranzakcióhoz közeli forrása szerint a PPF csoport élénken érdeklődik az operáció iránt, ugyanakkor az állítólagos vevő ismételten elutasította kommentálni az értesülést. A részvény elmúlt negyedévi teljesítményét látva a befektetőket nem igazán hozta lázba a felvásárlási sztori, ami egyrészt az osztalék hosszabb távú fenntarthatósága, másrészt pedig egy lehetséges újbelépő miatti félelemnek tudható be.
Vágólapra másolva!

Újra terítéken a felvásárlási sztori

Ismét előkerült a cseh Telefónica CR telekommunikációs cég felvásárlása. Egy az ügylethez közel álló forrás szerint a PPF pénzügyi csoport továbbra sem mondott le a legnagyobb cseh telekomcég bekebelezéséről - írja a Euro magazin. Az elmúlt héten még a helyi Lidove Noviny napilap szellőztette meg a hírt, az állítólagos vevő, a PPF már akkor sem, sőt, most sem kívánta kommentálni a találgatásokat.

A sajtó azután vette elő újra a felvásárlási pletykát, miután a PPF csoport értékesítette a vezető cseh biztosítóban meglévő 49 százalékos részesedését, a többségi tulajdonos Generalinak. Az olasz biztosító 2,5 milliárd euró fejében vette meg a kisebbségi csomagot.

Csökkentené adósságállományát a spanyol anyavállalat

A cseh Telefónica CR értékesítése azért is kerülhet elő időről-időre, mert anyavállalata a spanyol Telefónica telekommunikációs társaság hatalmas adósságállományt görget maga előtt - az európai szektort tekintve a legnagyobbat-, ennek lefaragását a csökkenő profitabilitás miatt az eszközeinek értékesítése biztosíthatja.

A Telefónica szeptember végi nettó adósságállománya 56 milliárd euró volt, ami 2012 végéig 52,8 milliárd euróra csökkenhetett a tervek szerint. A júniusi 58,3 milliárd eurós adóssághoz képest már mindenképp előrelépés tapasztalható. Mindehhez persze több egységétől is részelegesen, de meg kellett válnia, többek közt ide sorolható a Telefónica Deutschland IPO-ja, illetve az Atento és a China Unicom értékesítése. Rövidesen pedig akár a dél-amerikai leány tőzsdei bevezetésére is sor kerülhet.

Az elmúlt három hónapban a cseh telekompapír árfolyama mintegy 20 százalékkal csökkent, egyrészt attól tartva, hogy egy újabb szereplő lép a piacra, továbbá az osztalék hosszabb távú fenntarthatóságában sem igazán bíznak a befektetők. A 2012-es üzleti év után még 40 cseh koronás osztalékra számítanak a Bloomberg által megkérdezett elemzők, ami megfelel az elmúlt három év összegének.

Telefónica CR (Prague Stock Exchange)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]