Meghiúsult az e-útdíj tender szerződéskötése?

Vágólapra másolva!
Ellentmondásos hírek jelentek meg a sajtóban az e-útdíj tender szerződéskötésével kapcsolatban. A HVG szerint a Getronics nem írta alá a szerződést, míg a Népszabadság értesülései alapján mégiscsak megszületett az egyezség.Délután sajtótájékozatót tartott az NFM, melyen újabb információk láttak napvilágot a szerződéskötéssel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Ellentmondásos hírek a frigyről

Tegnap volt az elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítésére kiírt tender szerződéskötésének végső határideje, melyet a Getronics Magyarország Kft. nyert meg tavaly decemberben 34,89 milliárd forintos ajánlatával. A tender aláírásával kapcsolatban ellentétes információk jelentek meg a sajtóban. A HVG.hu tegnap este minisztériumi forrásokra hivatkozva még arról számolt be, hogy a győztes nem írta alá a megadott időpontig a szerződést az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-vel. Eközben a Népszabdság ma reggeli információi arra utalnak, hogy mégicsak megszülethetett a megállapodás a felek között.

A napilap korábban még arról számolt be, hogy a műszaki referenciát biztosító norvég alvállalkozó, a Q-Free szakított a hazai tendergyőztessel, ami alapján nem lenne meglepő a szerződéskötés meghiúsulása. A legfrissebb információk szerint egy újabb partner lépne a Q-Free helyére. Ennek kivitelezése azonban igencsak kétséges, ugyanis a norvég cég 10 százalékot meghaladó mértékben járult volna hozzá a projekthet, a csere pedig nem biztos, hogy megfelel a közbeszerzési törvénynek. A lehetséges vállalatok között felmerült az olasz Autostrade S.p.A. válalalt neve is.

E-útdíj tender röviden

December elején négy cég adta be pályázatát az e-útdíj tenderen, melynek eredményét december 15-én hirdette ki az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A legolcsóbb ajánlatot a Getronics Magyarország Kft. adta be 34,89 milliárd forinttal, megelőzve a China International Corporation 47,3, a T-Systems 53,4, illetve a Kapsch 68,1 milliárd forintos ajánlatát. Az utolsó körbe csak két cég, a Getronics és a Magyar Telekom leánya került be.



Mi lesz most?

A HVG értesülése szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál jelenleg lázas munka folyik, hogy a tenderen második helyezett Magyar Telekom leány, a T-Systems legyen az új befutó. Utóbbi már a hónap elején jelezte, hogy szíves örömest beugrana a Getronics helyére. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű, ugyanis a kormány eredetileg július 1-jén indította volna útjára a rendszert, amire 33 milliárd forintot különített el, míg a T-Systems 53,4 milliárd forintért vállalta a kiépítést.

A Népszabadság információi szerint a T-Systems a Volántársaságok egységes elektronikus jegy- és bérletrendszerének kiépítésével vigasztalódhatna, ami mintegy 30 milliárd forintos projektet takar becslések szerint.

A Magyar Nemzet korábbi értesülése arról szóltak, hogy a szerződéskötés sikertelensége esetén, vagy újabb pályázat kiírására kerülhet sor, vagy az állam saját maga bonyolítja le a beruházást. Az állam számára egyébként azért is lenne fontos a rendszer elindítása, mert az idei költségvetésben 75 milliárd forintos bevételre számítottak belőle a július-decemberi időszakban.

Jelentős egyszeri tétellel gazdagodhatna a Telekom

Egyelőre még nem tudni, hogy valóban sikerül-e elhappolnia az e-útdíj tendert a Magyar Telekom leányának, annyi viszont bizonyos, hogy jókora egyszeri bevétellel járna a telekomcég számára a rendszer kiépítése 2013-ban. A Bloomberg elemzői konszenzusa jelenleg 590 milliárd forintos bevételre számít a Magyar Telekom esetében idén, ami mintegy 9 százalékkal magasabb lehetne, ha az 53,4 milliárd forintos ajánlati árat megkapná a munkálatokért a társaság.

Forrás: [origo]

A hírnek nem volt komolyabb hatása a Magyar Telekom részvényárfolyamára, a kurzus jelenleg minimális, 0,1 százalékos csökkenést mutat és továbbra is a lélektanilag fontos 400 forintos szint felett található.

Magyar Telekom

Forrás: [origo]

A Magyar Telekom az Investor.hu-t kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.