Összeolvadhat a két magyar fuvaróriás

Vágólapra másolva!
A GVH döntése után semmi akadálya, hogy közös cégben működjön a Waberer's és a Szemerey fuvarcég. Összesen 700 teherautójuk, kamionjuk van.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a Waberer's Logisztika Kft. és a Szemerey Transport Zrt. tavaly év végi fúzióját. A két cég a döntés után is megtartja saját márkanevét, a menedzsmentet összevonják.

Az összeolvadás nyomán egy szervezetbe vonják össze az üzemeltetést és a kereskedelmi ügyeket, megkezdődött a korábban a piaci versenyben külön-külön bevetett eszközök, raktárak és átrakók, valamint a beszerzés, az informatika, illetve az ügyfélkapcsolatok összeolvasztása. Az együttesen 1200 szakemberrel és 700 járművel rendelkező cégek összevont értékesítési árbevétele 2012-ben mintegy 22 milliárd forint volt, amit öt év alatt évente 10 százalékkal akarnak növelni.

Az összefogás üzletrészek, illetve részvények cseréjével valósult meg: a Waberer's Logisztika Kft. a Szemerey Transport Zrt. részvényei 60 százalékának birtokába jutott, míg a Szemerey Transport a Waberer's Logisztika üzletrészének 40 százaléka felett szerzett ellenőrzést.

A jövőben a Waberer's bekapcsolódik a Szemerey által kiszolgált 6000 kiskereskedelmi egység ellátásába szárazáru termékekkel és kiaknázza a Szemerey Transport által az ország tíz településén létrehozott kirendeltségek és depók nyújtotta logisztikai lehetőségeket is.