293 forint körül hullámzik az euró

Vágólapra másolva!
Péntek reggel 291,5 forint közelében is megfordult az euró jegyzése, délután azonban 293 felett is állt a kurzus. Napközben 292és 293 között ingadozik az árfolyam.
Vágólapra másolva!

A kockázatosabb eszközök megítélését javította - így a forintot is erősítette -, hogy a Standard & Poor's 500, a világ talán legfontosabb részvényindexe öt éves csúcsra emelkedett. A hazai deviza azonban a délelőtt folyamán korrigált, és 292 alatti árfolyamról 293 fölé került.

Sokat erősödött a forint az elmúlt napokban - írta Balogh Balázs. Az XTB Magyarország elemzője ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a hazai deviza még mindig gyengülő trendben mozog. A forintot "továbbra is tartja az emelkedő trendvonal" - mutatott rá.

Orbán Viktor miniszterelnök reggeli szavai nem jelentettek iránymutatást a forintnak. A Kossuth Rádióban kijelentette: az biztos, hogy még egyszer offshore-spekuláns nem lesz a jegybank elnöke. Arra a kérdésre, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kerül-e a nemzeti bank élére, azt válaszolta, hogy még nem született döntés a kérdésben. Ahogy közeledik az elnökválasztás, úgy fokozódhat a spekuláció, hogy tavasztól ki vezeti majd az MNB-t, és milyen unortodox lépéseket vezet be a jegybank.

Matolcsy több nyilatkozatában utalt arra, hogy az MNB-nek olyan eszközöket kellene bevetnie, mint amilyeneket az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve, a Bank of England, vagy az Európai Központi Bank is bevezetett. Simor András egy interjúban jelezte, a nagyobb monetáris élénkítés mélyebb recesszióba taszíthatja Magyarországot. Szerinte abban az esetben, ha az MNB lépései kiszámíthatatlanok lesznek, az ronthat a helyzeten. Simor úgy látja, hogy a magyar jegybank kipróbált minden olyan élénkítési lehetőséget, amit egy kis, feltörekvő gazdaság központi bankja megtehetett.

Magyarország szempontjából nem túl kedvező, hogy a Fitch Ratings adósbesorolásért felelős igazgatója szerint nem kerülünk ki a bóvli kategóriából mostanában. Matteo Napolitano kijelentése nem mondható váratlannak, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a stabil kilátás még nem elég a felminősítéshez. Emlékezetes, a Fitch még tavaly decemberben javította a további leminősítést valószínűsítő negatívról stabilra Magyarország adósbesorolásának kilátását.

A következő időszakban az MNB kamatvágási ciklusának folytatás kerülhet a figyelem középpontjába, de a központi bank új elnökével és az IMF-fel kapcsolatos nyilatkozatok is befolyásolhatják a piaci hangulatot. A valutaalap tisztségviselői január 28-ig tartózkodnak Magyarországon a 2008-as hitelcsomag és az országjelentés miatt. Emiatt továbbra is a szokásosnál nagyobb volatilitásra lehet számítani a forint piacán.

A kínai GDP-adat megegyezett az elemzői várakozásokkal. A gazdaság 7,9 százalékkal növekedett a tavalyi év utolsó negyedévében, ami növelte a globális kilábalásba vetett hitet. Szakértők szerint a világ második legnagyobb gazdasága újra nagyobb növekedésre lehet képes, és tovább mérséklődött a "hard lending", vagyis a robosztus gazdasági növekedés összeomlásának esélye.