Megint részvényeket adott el az OTP

Vágólapra másolva!
Újabb, ezúttal 15 640 darab saját részvényt értékesített az OTP a bank javadalmazási politikájának keretében. Az utóbbi napokban már sor került hasonló jellegű lépésre, ami elsősorban technikai okokkal magyarázható, és mivel a mennyiség is egy napi forgalomnak mindössze fél százalékára rúg, nem gyakorol hatást a részvény árfolyamára.
Vágólapra másolva!

Az OTP 2013. január 17-én 15 640 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4 108 718 darabra változott. (Ebből a csoporttagoknál lévő részvények darabszáma a 2012. december 31-i állapot szerint 2 073 560 darab.) A saját részvény állomány mindösszesen 1,47%.

A munkavállalók ösztönzését szolgáló saját részvény eladás egy technikai jellegű mozgásnak számít, így részvénypiaci hatásokat sem lehet ezektől várni. A most átadott mennyiség ráadásul az OTP részvények napi forgalmához képest elhanyagolható, fél százalék körüli részarányt tesznek ki.