Vágólapra másolva!
Kisebb meglepetést okozva korlátlan eszközvásárlási programot hirdetett a Bank of Japan, hogy elérjék a 2 százalékra emelt inflációs célt. A piac inkább a már meglévő 101 ezer milliárd jenes program megemelésére számított. Az ázsiai részvénypiacok viszont nem szálltak el a bejelentések után, inkább az elmúlt hét kiváló teljesítménye utáni profitrealizálás látható továbbra is. Az indexek vegyesen teljesítenek, a japán Nikkei és a kínai Shanghai Composite tovább ereszkedik több hónapos csúcsáról. Amerikában tegnap szünetelt a kereskedés Martin Luther King emléknapja miatt, ma viszont eseménydús napnak lehet elébe nézni, ugyanis bepörög a gyorsjelentési szezon. Többek között a Google, az IBM és az AMD is közzéteszi számait. Európában pár pontos emelkedésekre lehet felkészülni nyitás után a határidős indexek alapján.
Vágólapra másolva!

Korlátlan pénznyomtatás Japánban

A japán jegybank kétnapos ülésén megduplázta inflációs célkitűzését, melyet a korábbi 1 százalékról 2 százalékra emelt, ráadásul korlátlan eszközvásárlási programot is meghirdetett a cél elérése érdekében. A deflációt mindenáron le akarják küzdeni Japánban, ezért kívánják felpörgetni az inflációt, és vele együtt a gazdaságot. A bejelentés kisebb meglepetést okozott, ugyanis a piac arra számított, hogy a jegybank kiterjeszti a már meglévő 101 ezer milliárd jenes eszközvásárlási programját.

Az intézkedések jövő januártól lépnek életbe, mikor most év végén a jelenleg futó program véget ér. A 2014 elején startoló, most bejelentett intézkedések befejezésére nem tűztek ki határidőt. Ennek keretében 13 ezer milliárd jen értékben fognak eszközöket várásolni minden hónapban, ebből 2 ezer milliárdot hosszú lejáratú állampapírok, 10 ezer milliárdot pedig rövidebb lejáratú államkötvények beszerzése fog kitenni. A maradékot a jelenleg futó eszközvásárlási program bizonyos részének fenntartása szolgáltatná.

A BoJ erőteljes politikai nyomásra hozta meg döntéseit, mivel a decemberben megválasztott új miniszterelnök, Shinzo Abe kijelentette, további monetáris lazítást szeretne látni a jegybanktól a gazdaság felprögetésére.

A Bank of Japan bejelentése után a jen először gyengülni kezdett, majd erősödésbe váltott át. Az ötéves kötvényeket venni kezdték, a hozam 2003 júniusa óta nem látott mélypontra esett vissza.

Vegyes mozgások Ázsiában

A lBoJ lépés csak kisebb meglepetést okozott, a piacok nagyjából hasonló intézkedésekre számítottak, ezért az ázsiai részvényindexek sem reagáltak kitörően rá. A piacok vegyesen teljesítenek, melyben továbbra is a múlt heti remek teljesítmények utáni profitrealizálásnak lehet szerepe. A kínai Shanghai Composite nagyobb lemaradásban mozog, fél éves csúcsától távolodik, de a japán Nikkei is tovább ereszkedik közel három éve nem látott magasságokból. A dél-koreai Kospi és a hongkongi Hang Seng kisebb pluszt szedett össze.

Forrás: [origo]

Nikkei 225 értéke (pontban)

Forrás: [origo]

Bepörög a gyorsjelentési szezon

Tegnap szünnap volt az amerikai tőzsdéken Martin Luther King emléknapja miatt. Ezért a nyersanyagok piacán sincs nagyobb mozgás, az arany és a WTI olaj 0,2 százalékkal erősödött.

Ma viszont már izgalmasabb napra lehet felkészülni, ugyanis a gyorsjelentési szezon is beindul. 17 S&P 500 komponens fog jelenteni, piacnyitás előtt az EI du Pont de Nemours (NYSE), a Johnson & Johnson (NYSE), a Freeport-McMoRan (NYSE) és a Verizon (NYSE) teszi közzé negyedéves számait. Piaczárás után pedig a Texas Instruments (Nasdaq), az AMD (Nasdaq), a Google (Nasdaq) és az IBM (NYSE) is felfedi előző három hónapjának teljesítményét.

Továbbá a Képviselőház is ma szavaz az adósságplafon átmeneti megemeléséről. A republikánusok csupán 3 hónapos kiterjesztésbe fognak beleegyezni, cserébe a költségvetés általuk óhajtott kiadásoldali lefaragását várják.

Ezen túl makroadatot is közölni fognak, a meglévő lakások értékesítésének decemberi alakulását teszik közzé.