Csúcson a gazdasági hangulat Németországban

Vágólapra másolva!
Decemberben a várakozásokat jelentősen meghaladó mértékben javult az üzleti hangulat Németországban a Zew gazdaságkutató intézet most publikált adatai szerint. Az index értéke 31,5 ponton alakult, ami nagyjából két és féléves csúcsnak felel meg.
Vágólapra másolva!

A Zew gazdasági hangulatindex a várt 12 pont helyett 31,5 ponton alakult januárban, ami a piaci szereplők következő fél évre vonatkozó gazdasági kilátásaival kapcsolatos várakozások javulását mutatja. A mintegy 350 elemző és intézményi befektető megkérdezése alapján összeállított mutató mostani értéke jóval magasabb a decemberi 6,9 pontnál.

Az index ezzel bő két és féléves csúcsára mászott, utoljára 2010 júniusa körül járt ilyen magasságokban.

Forrás: [origo]