A statisztikusokon verik el a port

Vágólapra másolva!
Görögország bűnvádi eljárást indított az Elstat statisztikai hivatal három vezető munkatársa ellen hamis adatszolgáltatás miatt - jelentette a CNBC hírportál szerdán.
Vágólapra másolva!

A vád szerint Andreasz Georgiou, az Elstat statisztikai hivatal elnöke és két vezető munkatársa "nemzeti érdekeket sértő módon" eltúlozta a 2009-es költségvetési deficit mértékét. Ha a bíróság bűnösnek találja a vádlottakat, 5-10 év szabadságvesztéssel sújthatja őket.

Az eljárás megindítását 15 hónapig tartó nyomozás előzte meg. Zoe Georganta görög statisztikus professzor szerint Andreas Georgiou csaptata helytelen módszerek alkalmazásával 12 százalék helyett 15,8 százalékos GDP-arányos költségvetési deficitet mutatott ki a 2009-es évre. Geroganta professzor az után vádolta meg Georgiou csapatát, hogy Evangelosz Venizelosz akkori pénzügyminiszter eltávolította az Elstat igazgatóságából.

Az Elstat adatait az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat fenntartások nélkül elfogadta. Az Elstat azóta már módosította az ország adósságszolgálatának fenntarthatóságát biztosító legutóbbi mentőcsomag alapjául szolgáló 2010-es és 2011-es költségvetési deficit adatait.