Vágólapra másolva!
A mai kereskedésben tovább araszolt lefelé a PannErgy árfolyama, majd néhány perccel ezelőtt meg is állították a kereskedést 10 százalék feletti esésben, 486 forintos árfolyamnál. Ilyen szinteken 2006 év elején, azaz hét éve járt utoljára az árfolyam. A háttérben valószínűleg a cég miskolci projektjét körülvevő bizonytalanságok állhatnak, és egyelőre újabb fejlemények híján a részvényárfolyamra nehezedő nyomás továbbra is fennmaradhat. 
Vágólapra másolva!

14:34

Tovább esik a PannErgy: 39 millió forintos forgalom mellett 14,5 százalékos esésben, 465 forintnál jár az árfolyam.

14:17

A mai kereskedésben közel 30 millió forintos forgalom mellett 486 forintos árfolyamszintre ütötték a PannErgy árfolyamát és a 10 százalék fölötti esés miatt meg is kellett állítani a kereskedést. Azóta tovább esik az árfolyam és jelenleg már 480 forintos szinten jár. Brókerkörökből származó információk szerint az eladói oldalon az OTP Bank áll, de azt nem lehet tudni, ki lehet az az ügyfél, aki a megbízásokat adta.

A geotermikus energiában utazó vállalat háza táján a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a társaság miskolci projektje továbbra is csúszik, és egyelőre nem jelentek meg azzal kapcsolatban információk, hogy mikor indulhat be a projekt. Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy vélhetően ez a tény tartja nyomás alatt a PannErgy részvények árfolyamát.

Korábban a társaság saját részvény vásárlásokkal, majd tavaly év végén a cég nagytulajdonosa, a Benji Investment Kft. részvényvásárlásokkal próbálta támasztani az árfolyamot. Jelenleg ezen vételek nélkül inkább az eladók kerültek erőfölénybe, újabb mélységekbe lökve a részvények árfolyamát.

PannErgy (napi grafikon)

Forrás: [origo]

A miskolci projekt csúszásával kapcsolatban csak tovább növelné a bizonytalanságokat, ha nem tudna bekapcsolódni a távhő szolgáltatásba a PannErgy a fűtési szezon április 15-i vége előtt. A nyár folyamán ugyanis nem valószínű, hogy megfelelő képet fogunk kapni a projekt valós eredménytermelő képességéről. Ebben az esetben a tél eleji időszakig kellene várni a jelentősebb eredményekre, ami további nyomasztó hónapokat jelenthetne az részvényárfolyam számára.

A hosszú távú grafikont megfigyelve az is kiderül, hogy legutóbb 2006 év elején volt a mostani árfolyamszinteken az akkor még Pannonplastként ismert társaság árfolyama.

PannErgy (heti grafikon)

Forrás: [origo]