Felvásárlás készülődik az Egisnél

Vágólapra másolva!
Egy százmillió eurós nagyságrendű akvizíciót tervez az Egis, mondta el a társaság gazdasági igazgatója a Napinak. Poroszlai konkrét célpontokat most sem nevezett meg, de a kiskereskedelmi és nagykereskedő cégeket ki lehet zárni, és a gyártókapacitást sem szeretnék ilyen módon bővíteni. Gyártást csak vonzó termékkel együtt vennének, azonban ennél szívesebben lőnének önálló termékre vagy technológiára, ami jól illeszkedik a vállalat jelenlegi termékköréhez.
Vágólapra másolva!

Mire, mennyit költene az Egis?

Az osztalék mértékének 120 forintról 240 forintra való megemelése nem jelenti az akvizíciós szándék feladását az egis gazdasági igazgatój azseirnt. Az osztalék megemelésére azért került sor, hogy ahogy a korábbi években, a vállalat ezentúl ois az adózott eredményének tíz százalékát juttassa vissza a részvényeknek. Az osztalék duplázásával ezt a célt ismét megvalósítja a vállalat.

Az utóbbi időszakban már többször emlegetett akvizíciós szándék azonban továbbra is él, az osztalék mértékét pont emiatt nem emelték nagyobb mértékben. Konkrét célpontot Poroszlai ezúttal sem említett, de a kis és nagykereskedelmi cégeket ki lehet zárni, és a gyártókapacitások ilyen módon történő bővítése sem célja a vállalatnak. Elsősorban önálló terméket vagy technológiát vennének, ami illeszkedik a cég jelenlegi termékköréhez.

Oroszországban a vállalat a pozíciói védelme érdekében akár a gyártókapacitással és azzal együt termékkel is rendelkező cég megvásárlása jöhetne szóba, de a szinergiák tekintetében elsősorban közép-kelet-európai (például török) célpontokra lőnének.

Az Egis a világ különböző pontjain

Mit hozhat a konyhára?

Nem új, hogy egy esetleges felvásárlást fontolgat az Egis, a cégtől korábban is érkeztek már erre vonatkozó jelzések, spekuláció szintjén ráadásul már a piaci szereplők is foglalkoztak a kérdéssel. A Napinak adott interjú azonban az akvizícióval kapcsolatban eddig talán szokatlan nyíltságra utal, hiszen konkrét földrajzi régiókra és a szándékozott méretre vonatkozóan is információkat tartalmaz. Ez akár egy felvásárlási sztorit is elindíthat az Egis háza táján, bár számos részlet hiányzik még ahhoz, hogy pontosan értékelhető legyen mindez.

Mivel a gyógyszercég jelenleg nagyságrendileg 156 millió eurós készpénzhalmon ül, egy 100 millió eurós nagyságrendű akvizíciót még úgy is megvalósíthat, hogy közben a nettó készpénz pozíciója megmarad. A piaci szereplők ráadásul pozitívan fogadnának egy ilyen jellegű lépést, hiszen a hatalmas, részvényenként 5900 forintos nettó készpénzállomány végre elkezdhetne dolgozni.

Az akvizíció megítélése azonban nagyban múlik majd azon, hogy milyen áron vásárol a társaság. Túlárazott akvizíciót negatívan fogadnának a befektetők, de fontos lehet számukra az is, hogy az Egis termékportfóliójába jól illeszkedő eszközöket vásároljanak. Mivel az akvizíció lebegtetése már jó ideje zajlik, ez talán mérsékli azokat a kockázatokat, melyek egy gyors, elkapkodott felvásárlással járnának együtt.

Az osztalék szintjének megemelése és egy jól megfontolt akvizíció végrehajtása mindenesetre azt üzeni a rézvényeseknek, hogy a vállalatnak igenis célja a részvényesi érték növelése.