Megelőzte a Real a Barcát és a Manchestert

2013.01.28. 18:31
Immáron nyolcadik alkalommal áll a Deloitte legnagyobb árbevételű futball klubokat rangsoroló listájának élén a Real Madrid, amivel beérte a Manchester United korábbi sorozatát. A regnáló spanyol bajnok 513 millió eurós értékesítésével történelmi csúcsot állított fel, ehhez hasonló teljesítményt egyetlen futball klub sem tud felmutatni. A harmadik helyen végző angol rekord bajnok, a Manchester United a két csapat közti különbség lefaragásán dolgozik, amire jó esélye van, hiszen a pályán mutatott teljesítménye mellett a szponzorok is sorban állnak a csapat kegyeiért. Mindez pedig részvénye árfolyamának alakulását is kedvezően befolyásolja.

Évről évre újabb rekord bevétel

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is összeállította a legnagyobb árbevételű futball klubokat rangsoroló Football Money League listáját a Deloitte. A tizenhatodik kiadás a tavaly júniusban zárult 2011/12-es idényt veszi górcső alá. A szabályok nem változtak, továbbra is a 20 legnagyobb árbevételt generáló futball klub került fel a listára.

Mielőtt azonban jobban belemerülnénk érdemes áttekinteni, hogy miből is tevődik össze a nagy klubok bevétele. Alapvetően három kategóriába sorolhatjuk értékesítéseiket: egyik ilyen forrás a meccsbevétel, melyet az eladott jegyekből és bérletekből folyik be a kasszába; a másik nagyobb csoport a műsorszolgáltatás bevételei, amit a televíziós közvetítések után kapnak kézhez a klubok; míg a harmadik kategória a kereskedelmi bevételek, melyek a szponzori támogatásokból és a kiskereskedelmi forgalomból tevődik össze. Megoszlásuk klubonként és országonként jelentős eltérést mutat.

Az elmúlt évtizedben a húszas lista klubjai rendre növekvő kumulált bevételről számoltak be. Idén már több mint 4,8 milliárd eurónyi forgalmat bonyolítottak a top csapatok, 10 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Legutóbb a válság előtt, 2007-ben lehettünk szemtanúi hasonló növekedésnek. A Deloitte elemzői a jelenleg is folyó 2012/13-as idényre legalább 5 milliárd eurós bevételre számítanak, amire még sosem volt példa.

Forrás: [origo]

Továbbra is Európa 5 top ligájának csapataiból tevődik össze a húszas lista, az Európán kívüli klubok közül a legnagyobb árbevételt a brazil Corinthians könyvelte el, azonban 94,1 millió eurós értékesítésével csak a 31. helyet kaparinthatta meg a sorban. Az angol csapatok dominanciája mit sem kopott az elmúlt évek során, jelenleg 7 klubbal ők uralják a mezőnyt. A szigetországiakat az olaszok követik 5, majd a németek 4 hellyel, miközben a franciáknak és a válogatott szinten világ- és Európa-bajnok spanyolnak csupán 2-2 kiadó hely jutott. Utóbbiaknak azonban nincs sok okuk búslakodni, elég csak a lista élére nézni. Lássuk!

Forrás: [origo]

Ismét a Real Madrid lett a befutó

Az élen nyolcadik egymást követő alkalommal a Real Madrid végzett, amivel beérte az első nyolc kiírást szintén egyhuzamban megnyerő Manchester Unitedet. A regnáló spanyol bajnokcsapat nem csak ezzel írt történelmet, hanem az 500 millió eurót meghaladó bevételével is. Erre ugyanis még egyetlen egy futball klub sem volt képes korábban. A második helyet az ősellenség FC Barcelona szerezte meg, aki továbbra is jócskán maga mögött tudhatja az angol rekord bajnok Manchester Unitedet.

Érdemes kiemelni a legnagyobb növekedést produkáló Manchester Cityt is, amely hála az abu-dzabi tulajdonosoknak rengetek arab szponzorral gazdagodott. Ennek köszönhetően éves bevétele 51 százalékkal, 286 millió euróra ugrott, amivel az ötödik helyet szerezte meg az egy évvel korábbi tizenkettedik pozíciót követően.

Forrás: [origo]

Futball klubok a tőzsdén

A húszas listán akadnak olyan klubok, melyek teljesítménye nem csak a pályán, hanem a tőzsdei parketten is lemérhető. A Roma, a Juventus, a Lyon, a Dortmund vagy akár az Arsenal részvénye is megtalálható a tőzsdei forgalomban, azonban ezek kevésbé kedvelt célpontnak számítanak a befektetői körökben alacsony likviditásuk és közkézhányaduk miatt.

A legnagyobb névnek azonban kétségtelenül a Manchester United ígérkezik, amely tavaly augusztusban lépett a parkettre New Yorkban. Az angol csapatnak nem ez az első kalandja a tőzsdén, hiszen 1990 és 2005 között már forogtak a részvényei nyilvánosan. Az amerikai Glazer család 2003-ban azonban elkezdte felvásárolni a Unitedet, melyet 2005 júniusában teljes bekebeleztek és végül kivezették a klubot a tőzsdéről.

Nem sokkal az újabb kibocsátás után a neves befektetési guru, Soros György vásárolt 1,9 százalékos részesedést a 135 éves múltra visszatekintő klubban. Ezzel a Glazer család mögött a második legnagyobb befektetővé lépett elő.
Felemás sikerek

A befektetők számára a következő fontosabb esemény az október-decemberi időszakot átölelő negyedéves gyorsjelentés február 14-i publikálása lesz. A 2011/12-es üzleti évre vonatkozó éves jelentését már októberben közzétette a futball klub, így a Deloitte friss elemzése csupán a versenytársakkal való összehasonlítást segíti.

Bár a Real Madrid és az FC Barcelona továbbra is megőrizte előnyét a Manchester Uniteddel szemben árbevétel terén, előnyük kis mértékben mégiscsak olvadt. Az angol klub értékesítésének 7 százalékos bővülése mellett a spanyol versenytársak 6 százalékos növekedésről számoltak be, igaz, ezzel mindannyian alulmúlták a Deloitte összehasonlító csoportjának 10 százalékos növekedését.

Jó szezonja van a Unitednek

Jelenleg a vörös ördögök a különbség lefaragásán tevékenykednek, melynek egyik alapkövét az új szponzori szerződések jelentik. Januárban két meghatározó kínai vállalattal is szerződést kötött a United. A világ legnépesebb országa igen komoly bevételi forrásként kecsegtet a klub számára, mivel 659 millió fős szurkolótáborukból, mintegy 108 millió Kínában él.

Tavaly júliusban az amerikai General Motors autógyártóval kötött rekord nagyságú szponzori szerződést, amelynek eredményeképp a Chevrolet márka kerül majd a 2014/15-ös évadtól hét éven keresztül a Manchester mezeire. Az ügylet 559 millió dolláros bevételt hoz majd a konyhára, az első évben 70 millió dollárt, ezt követően pedig évente 2,1 százalékkal magasabb lesz az összeg. Továbbá idén és jövőre egyaránt 18,6 millió dollárt fizet pluszba a GM.

A második pillér a csapat teljesítményével hozható összefüggésbe, ami jelentős hatással bír a meccs és a műsorszolgáltatás bevételeire. Az idei Bajnokok Ligája kiírásban már most tovább jutott a United azzal, hogy bekerült a legjobb 16 közé (tavaly a csoportkörben búcsúzott), míg az angol bajnokságot 5 pont előnnyel vezetik a vörös ördögök 23 forduló elteltével a városi rivális City előtt.

A 2013-as üzleti évre 350-360 millió fontos árbevétel és 107-110 millió fontos kamat, adó, értékcsökkenés és amortizáció előtti profit tervet fogalmazott meg a menedzsment, a tavalyi 320,3, illetve 91,6 millió fontot követően.

A befektetők a pályán mutatott teljesítmény mellett a United "első" féléves tőzsdei pályafutására is büszkén gondolhatnak, hiszen a 14 dolláros kibocsátási árat követően a héten közel 18 dollár közelében állított fel új történelmi csúcsot az árfolyam.

Manchester United (NYSE)

Forrás: [origo]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK