Jól fialt eddig a devizabetét

Vágólapra másolva!
Csökkennek a devizabetéti kamatok, de eddig igen jól járt, aki euróban vagy dollárban lekötve tartotta a megtakarítását, mert a forint gyengülése sokat hozott a konyhára, írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszak árfolyammozgásain, vagyis a forint gyengülésén sokat nyerhettek a lakossági devizabetétek tulajdonosai, az igazán nagy kamatok azonban eltűntek a piacról, és az akciókat általában új megtakarításhoz kötik a szolgáltatók - számol be róla a Világgazdaság.

Bár akciós ajánlatokból még mindig akad bőven, a négy százalék körüli ajánlatok már eltűntek a piacról. Ennek ellenére a felhozatal nem tekinthető rossznak, hiszen a legjobb ajánlatok még mindig elérik a 3,5 százalékos szintet, amely egy euróbetétnél egyáltalán nem rossz teljesítmény. (A legjobb, akciós forintkamatok 6-7 százalék között szóródnak, de a devizabetét már jobb akkor, ha a forint 3-4 százalékkal gyengül, vagyis az euró 10-12 forinttal drágul egy év alatt.)

A pénzügyi szolgáltatók nagyobb része többnyire a hosszabb - 6 és 12 havi - lejáratoknál akciózik, ha a devizabetéteket nézzük. Az igazán jó kamatok elérését sok esetben új források elhelyezéséhez vagy kellően aktív számlahasználathoz kötik.

A dollárban elhelyezett betéteknél 2-2,5 százalékos kamatok érhetők el az alkalmi ajánlatok között, míg a svájcifrank-konstrukcióknál már az évi kétszázalékos kamat is igen jó eredménynek számít.

A devizabetéteknél nem elsősorban a kamat, inkább az árfolyam mozgása generálhat komoly mozgásokat. A forint jelenlegi pozíciói alapján (bő egy hónap alatt 15 forinttal drágult az euró, innen nagyobb esélye van annak, hogy a forint erősödni fog, mint hogy gyengülni) azonban nem várható, hogy az új betételhelyezések mennyisége jelentős növekedésnek indulna a lakossági ügyfelek részéről - írja az újság.

A háztartások az MNB adatai szerint november végén 1034,5 milliárd forintot tartottak devizabetétben. Devizabetéteik legnagyobb részét - csaknem háromnegyedét - éven belül lekötött konstrukciókban tartották a háztartások, az egy éven túli időtávra befektetett pénz aránya elenyésző. A látra szóló devizabetétben lévő pénz mennyisége viszont érezhető mértékben emelkedett: majdnem 30 milliárdos növekedés után 236,2 milliárd forintot tett ki.